IndyCar: Lundgaard a kanadai pole-ban, Palou idei legrosszabb, Power pedig a legjobb időmérős eredményét hozta

Christian Lundgaard sikerével zárult az IndyCar torontói, utcai fordulójának kvalifikációja.
Az RLL Racing versenyzője 1:04.1567-es köre révén zárta a tabella élén a mindent eldöntő Fast Sixet. Ezzel a dán idei második pole-ját ünnepelhette a májusi, indianapolis GMR Grand Prix után.
A top 6 részvételével lezajlott szakasz második legjobb idejét Scott McLaughlin futotta, a leintés után azonban egy ideig még kérdéses volt, hogy megtarthatja-e.
Az időmérő vége felé közeledve hirtelen elvesztette uralmát a 3-as Dallara-Chevy felett és kiforgott, ami miatt az érkező Pato O’Wardnak és Marcus Ericssonnak vissza kellett vennie.
A szabályok értelmében a gyors körön lévő ellenfelek megzavarása büntetést von maga után, a versenyirányítás azonban úgy döntött, semmiféle szankcióval nem sújtja McLaughlint.
A második sorból Pato O’Ward és Ericsson indulhat, míg a harmadikat az edzésbalesete után tartalékautóba kényszerült Felix Rosenqvist, valamint Will Power tudhatja magáénak. Utóbbi Team Penske-s idén először tudta beverekedni magát a Fast Sixbe.
A száraz körülmények között elrajtolt, majd a második csoportkörtől kezdve már esővel fűszerezett időmérő nem nélkülözte a meglepetéseket.
Már az első szakaszban olyan nevek búcsúztak, mint Colton Herta, Alex Palou és az elektronikai problémákkal küszködő Alexander Rossi.
Az összetettet toronymagasan vezető Palou ráadásul a tizenötödik rajthelyével idei legrosszabb kvalifikációját tudhatja maga mögött.
Szintén rossz napja volt Graham Rahalnak.
Az RLL Racing-es két héttel ezelőtt, Mid-Ohión még az első sorból startolt, most azonban egy megforgás miatt be kellett érnie a legutolsó pozícióval.
A Honda Indy Toronto vasárnap, magyar idő szerint 20:00-kor kapja meg a zöld zászlót.
NTT P1 Award number 2️⃣ for @lundgaardoff.
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) July 15, 2023
Go for a ride around the Streets of Toronto.#INDYCAR // #IndyTO pic.twitter.com/3XHFpD9uTc


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough