„A gyerek egy idióta” – Direkt fosztotta meg a második helytől saját csapattársát a lekörözött versenyző

“A gyerek egy idióta” – Direkt fosztotta meg a második helytől saját csapattársát a lekörözött versenyző

“A gyerek egy idióta” – Direkt fosztotta meg a második helytől saját csapattársát a lekörözött versenyző


Elképesztő jelenetek zajlottak le az ARCA Menards Series legutóbbi, Mid-Ohión rendezett futamán.

Nyolc körrel a vége előtt a Venturini Motorsportsnak vezető Dean Thompson és Sean Hingorani keményen harcolt az első helyét, aminek hevében utóbbi pilóta a füvön találta magát, majd meg is forgott.

A 16 éves kaliforniai ennek következtében a középmezőnybe esett vissza és rögtön bosszút is esküdött.

A legutolsó körben – pillanatokkal azután, hogy az élen álló Tyler Ankrum lekörözte -, már megérkezett rá a másodikként jegyzett Thompson is. Ekkor Hingorani fogta magát és szándékosan nekiment csapattársának, ami mindkettejük futamának végét jelentette.

Ennek köszönhetően az eredménylistán csak a tizedik és tizenharmadik helyeken jegyezték őket.

A manőver nem csak Thomposnnál, de a gárda tulajdonosánál, Billy Venturininél és magánál a versenyirányításnál is kiverte a biztosítékot.

Előbbi üzletember a helyszíni beszámolók szerint magából kikelve üvöltözött, míg az ARCA vezető tisztviselője közölte, hogy hosszasan el fognak beszélgetni Hingoranival.

A tinédzser pilóta valóban huzamosabb ideig élvezte az illetékesek vendégszeretetét, ezt követően pedig nem volt hajlandó a sajtó rendelkezésére állni.

Magánakcióját pedig a mezőnybe hét év után visszatért – és végül a tizennegyedikként zárt – Bob Schacht kommentálta a leglényegretörőbben:

„A gyerek egy idióta.”