Példa nélküli döntés: Az értékelhető táv megtétele nélkül hirdettek végeredményt a NASCAR-ban

A NASCAR jelenleg zajló, chicagói fordulója már eleve precedens nélkülinek számít abból a szempontból, hogy most először rendeznek nemzeti szintű futamokat utcai pályán.
Az anyatermészetnek köszönhetően azonban egy másik „első alkalomra” is sor került.
Az Xfinity Series versenyét szombaton villámlás miatt, a város nyomására meg kellett szakítani.
A szervezők ekkor még abban reménykedtek, hogy másnap sikerül megtenni a táv hatralévő részét.
Az időjárás azonban bekeményített.
Nem csak heves villámlás, de már olyan mértékű csapadék is lezúdult vasárnap, amellyel az esőgumik képtelenek lettek volna megbirkózni, nem beszélve a lényegében nulla látási viszonyokról.
Több órányi várakozást követően a NASCAR végül úgy döntött, a piros zászlót megelőző állást tekinti hivatalos végeredménynek.
A regulák alapján hivatalos eredményt csak a második szakasz végén, vagy a táv 50%-ának teljesítése után hirdethetnek.
A The Loop 121 azonban éppen csak megkezdte a második stage-et, a féltávig pedig két teljes körük hátra volt.
A döntés mégsem volt illegális, hiszen egy „rendkívüli körülményekre” vonatkozó kiskapu a szabálykönyvben megengedte számukra.
„Az állóvíz és az áradások jelentős problémát jelentenek a versenypályán, valamint városszerte, ezért már nem volt lehetőség arra, hogy folytathassuk az Xfinity futamát a NASCAR Cup programja előtt” – áll a szervezet közleményében.
A NASCAR elárulta továbbá, hogy lehetőség lett volna a hétfői befejezésre, ezzel azonban a Chicagóval való kapcsolatukat szem előtt tartva nem kívántak élni.
A város forgalmát már eleve jelentősen befolyásolja a július negyedikei ünnep, ezért a pálya lezárásának meghosszabbítása minden bizonnyal komoly hatást gyakorolt volna a helyiekre.
A győzelem így a piros jelzés pillanatában élen állt, pole-os Cole Custernél landolt John Hunter Nemechek és Justin Allgaier előtt.
A nyúlfarknyi verseny eseményeit tekintve a legnagyobb pofont a Cupban szereplő Trackhouse Racing társtulajdonosa, Justin Marks kapta. A Kaulig Racing színeiben nevezett pilóta-üzletember a 12. helyről indulhatott, futama azonban már az ötödik körben véget ért motorhiba miatt.
A szériában debütáló Andre Castro sem sokáig élvezhette első bevetését, miután a második szakasz elején a gumifalnak csapta a Jesse Iwuji Motorsports 34-es Chevyjét.
Szerencsére a fiatal versenyzőnek nem esett baja.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough