IndyCar: Zsinórban második pole-ját szerezte Herta, ez azonban szinte senkit nem érdekelt Mid-Ohión

IndyCar: Zsinórban második pole-ját szerezte Herta, ez azonban szinte senkit nem érdekelt Mid-Ohión



Colton Herta abszolút sikerét hozta az IndyCar szombati időmérője a Mid-Ohio Sports Car Course-ön.

Az Andretti Autosport pilótája 1:06.3096-os köre révén zárta az élen a pole-ról döntő Fast 6 szegmenst, ezzel zsinórban második, teljes eddigi főkategóriás karrierjét tekintve pedig a tizenegyedik rajtelsőségét behúzva.

A mostani siker pedig abból a szempontból külön fontos, hogy ezen a hétvégén dolgozik először együtt vadonatúj stratégjájával, a nem mellesleg a csapat operatív igazgatójának is számító Rob Edwards-cal.

A 23 éves kaliforniai elsőségét azonban háttérbe szorította a második helyezett személye.

Az igazi szenzációt ugyanis az szolgáltatta, hogy mindössze 0.0432 másodperces lemaradásban nem más végzett, mint Graham Rahal a hosszú ideje csak szenvedő RLL Racing színeiben.

A 34 éves pilóta ennek köszönhetően először kezdhet meg az első sorból egy IndyCar-futamot a 2019-es, alabamai forduló óta.

A kilencvenes éveket idéző Herta-Rahal duó mögött egy újabb andrettis, Kyle Kirkwood várhatja a startot jelző zöld zászlót az összetettet toronymagasan vezető Alex Palou (Chip Ganassi Racing) oldalán.

Az ötödik pozícióban egy újabb RLLR-est találunk Christian Lundgaard személyében, aki a CGR veteránjával, Scott Dixonnal osztozik a harmadik soron.

Az időmérőn a délelőtti edzésbalesete következtében nem vett részt Simon Pagenaud.

A Meyer Shank Racing franciája fékhiba miatt bukott óriásit, nem kevesebb, mint kilenc szaltót leírva. Szerencsére ép bőrrel szállt ki az autóból, az IndyCar orvosai azonban elővigyázatosságból nem engedték a nap további részében autóba ülni.

A versenyen való indulása a vasárnap reggelre kiírt vizsgálatok eredményétől függ.



KAPCSOLÓDÓ: Brutális baleset történt az IndyCar edzésén









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy