Élete legnagyobb balesetét szenvedte el Ryan Blaney, a NASCAR közleményben reagált

A betonfalban ért véget Ryan Blaney számára a NASCAR Cup Series Ally 400-a.
A Nashville Superspeedwayen rendezett verseny 147. körében elrendelt újraindításnál Brad Keselowski rendkívül lassú rajtot vett, aminek következtében a mezőny feltorlódott mögötte.
Ennek hatására Kyle Busch és Blaney összeértek, utóbbi pilóta pedig nagy tempóval, frontálisan a belső falnak csapódott, méghozzá pontosan azon a részen, amelyet nem véd az ütközések energiáját elnyelni hivatott SAFER-borítás.
A Team Penske-s az ütközés után rögtön közölte csapatával a rádión, hogy segítségre van szüksége.
A helyszínre érkező AMR Safety Team tagjainak jelenlétében végül ki tudott szállni az összeroncsolódott 12-es Fordból, ezután viszont rögtön a földre rogyott.
A pálya orvosi központjában végrehajtott vizsgálatok során szerencsére nem állapítottak meg nála komolyabb sérülést, így útjára is engedték.
Ezt követően Blaney a média rendelkezésére állt és nem is fogta vissza magát:
„Fogalmam sincs, hogy miért nincs ott SAFER-fal. Nevetséges! Ez volt a legnagyobb ütés, amit valaha kaptam. Ha kell én magam fogom kifizetni annak a kibaszott cuccnak [a SAFER-nek] kiépítését.”
A balesetet követően a NASCAR kiadott egy rövid közleményt:
„A NASCAR biztonságért felelős mérnökei szorosan együttműködnek a szakértőkkel a pálya körüli falak, korlátok kivitelezése során. Mint minden versenyhétvégét követően, ezúttal is kiértékeljük az összes rendelkezésre álló adatot és ezek alapján végrehajtjuk a szükséges fejlesztéseket.”
KAPCSOLÓDÓ: Chastain győzelemmel válaszolt a kritikusainak, Blaney a betonfalba csapódva hozta rá a frászt mindenkire
A hard hit for Ryan Blaney on the restart.
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) June 26, 2023
Take a look at what happened. #NASCAR
? : @nbc pic.twitter.com/tP7UZvTJPS

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough