NASCAR: Tehetségtelennek minősítették Hailie Deegant, akinek apja szerint egy vicc a Truck Series

NASCAR: Tehetségtelennek minősítették Hailie Deegant, akinek édesapja szerint a Truck Series egy vicc
credit: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR



Nem fogta vissza magát Lawless Alan a NASCAR Truck Series nashville-i futamáról történt, idő előtti búcsúja után.

A Niece Motorsports pilótáját Hailie Deegan tette falba, miután előzési kísérelete során elvesztette uralmát a ThorSport 1-es Ford F-150-e felett.

A 21 éves versenyzőnő több kör hátrányban ugyan, de vissza tudott térni a pályára, kollégája napja azonban ezen a ponton végképp véget ért.

Miután átesett a kötelezően előírt orvosi ellenőrzésen, a rendkívül dühös Alan hangot is adott a véleményének.

„Nem hiszem, hogy sok mondanivalóm lenne” – nyilatkozta a FOX-nak a kaliforniai.

„[Deegan] tehetségtelen. Egyszerűen megindult felfelé és nekem jött. Hányadik kör is volt ez, a harmadik? Egyszerűen nem értem, mi volt ez a manőver a részéről. Nem az első alkalommal törte össze az autómat, de lényegében ezt csinálja kibaszottul mindenkivel.”

Alan egyébiránt az összetett 23. helyén áll jelenleg, legjobb eredménye pedig egy 11. befutó a tavalyi, COTA-n rendezett fordulóról.

Ami Deegant illeti, őt a 17.-ként jegyzik, míg egyéni csúcsának két hatodik pozíció számít a tavalyi talladegai, valamint az idei, texasi versenyről.



A zsinórban két éve a Truck Series legnépszerűbb pilótájának megválasztott hölgy idei szezonja nem épp az előzetes várakozásai szerint alakul.

Saját malőrjei mellett több alkalommal is ellenfelei fosztották meg a potenciális jó eredménytől.

A Nashville-t megelőző, gatewayi futamon a top 10-ért harcolt, amikor Nick Sanchez kilökte.

A floridai újonc nyilvánosan bocsánatot kért, ez azonban nem hatotta meg Hailie édesapját, Brian Deegant.

„A Truck Series egy vicc” – írta a motocross-legenda a bajnokság Instagram-posztja alá.

„Mekkora egy köcsög [Sanchez]. Pontosan tudta, hogy mit csinál és nem lett volna szabad megúsznia. Elegem van már abból, hogy ezek a bohócok következmény nélkül kirakhatnak másokat a pályáról. Valaminek történnie kell. A NASCAR-nak ki kellene húzni a fejét a saját seggéből és használni a fekete zászlót, hogy megvédje a versenyzőket és a felszerelést.”

Deegan papa a kommentjét később törölte, a nemzeti harmadosztályt képező Trucksot azonban rajta kívül mások is élénken kritizálták az utóbbi időben, beleértve pilótákat.

A North Wilkesboró-i futam után Dean Thompson például úgy fogalmazott, hogy ebben a szériában vannak a legpiszkosabb versenyzők, akikkel valaha találkozott.

A címvédő Zane Smith – aki ugyanezen a versenyen egy tömegbaleset során esett ki – szintén nem tett lakatot a szájára:

„Kiábrándító, de lényegében saját magam sodortam ebbe a helyzetbe azzal, hogy maradtam ebben a szériában. Hihetetlen, hogy milyen ijesztő tud lenni itt néhány srác.”