Trump visszatér? Egy NASCAR-versenyző kijátszhatja a tilalmat

A közösségi médiában jelentette be Tim Viens, hogy részt vesz a NASCAR Truck Series szeptember 30-ai, talladegai versenyén.
Ez még önmagában nem lenne nagy hír, amikor azonban a 46 éves pilóta megnevezte szponzorát, rögtön a figyelem középpontjában találta magát.
A G2G Racing általa vezetendő, 47-es Toyotájának főtámogatója ugyanis állítása szerint nem más lesz, mint Donald Trump borászata, a Trump Winery.
„A nevem Tim Viens és elkötelezett Trump-támogató vagyok” – közölte a vermonti versenyző.
„A Trump 2020-as kampányát magán viselő truckot vezettem a NASCAR Truck Seriesben, mielőtt még betiltották volna a politikai célú reklámokat. Idén új szponzorral térek vissza Talladegán, szerintem tetszeni fog nektek.”
A szervezet hosszas mérlegelés után, végül a hírhedt ‘Let’s go Brandon’ szlogen megszületésében akaratán kívül bábáskodó Brandon Brown korábbi csapata, a Brandonbilt Motorsports szponzorációs botránya után, tavaly februárban bannolta véglegesen a politikai hirdetések minden formáját.
A Trump melletti kiállását minden létező platformon hangoztató Viensnek azonban úgy tűnik, hogy sikerült találnia egy kiskaput, hiszen nem politikai kampány fog az autóját szerepelni, hanem egy „sima” vállalkozás.
A gép dizájnja ráadásul az egykori elnök magángépének festése előtt is tisztelegni fog.
Az utolsó szót azonban minden kétséget kizáróan a NASCAR fogja kimondani, hiszen a szabályok értelmében joguk van ahhoz, hogy önhatalmúlag szponzorokat utasítsanak el.
Várjuk a fejleményeket…
Just a coordination of colors 🤗✈️✈️✈️✈️✈️✈️✈️✈️✈️✈️✈️✈️ pic.twitter.com/HifoW90Bpw
— tim viens (@timviensnascar) June 17, 2023

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough