NASCAR: Wallace-t dühíti a kettős mérce

“Kettős mérce” – Wallace-t dühíti, hogy őt el akarták tiltatni azért, amiért Elliottot viszont ünnepelték
credit: credit: James Gilbert/Getty/NASCAR



A NASCAR Cup májusi, North Wilkesboró-i all-star futamát követően Bubba Wallace a FOX-nak adott, élő interjúja során egy pillanatra felmutatta a középső ujját.

Obszcénnek minősített mozdulata komoly felháborodást keltett a szurkolók körében, mondván az ilyen viselkedés nem elfogadható a sportban. Sokan egyenesen súlyos büntetést, eltiltást követeltek, a NASCAR azonban egyáltalán nem szankcionálta őt.

Wallace a minap a SiriusXM NASCAR Radio vendége volt, a műsor során pedig újra téma lett a hetekkel ezelőtti eset.

„Az emberek valami oknál fogva előszeretettel gondolják azt, hogy én imádok a címlapokon lenni, holott utálok” – mondta a 23XI Racing pilótája.

„Vicces, hogy ekkora dolog lett egyetlen ujjból csak azért, mert Bubba Wallace csinálta. Ha viszont egy bajnok falnak megy, majd az autójából kiszállva a pálya szélére sétál, hogy bemutathasson valakinek, akkor azon már csak nevetnek egyet és azt mondják, mennyire menő, majd továbblépnek.”

Wallace a 2020-as, darlingtoni eseményekre célzott, amikor Kyle Busch kilökte Chase Elliottot. A Hendrick Motorsports pilótája ezt követően bevárta ellenfelét csak azért, hogy a nemzetközi kézjelzéssel „üdvözölje” őt.

A jelenetet szinte egyáltalán nem kísérte negatív visszhang. Sőt, a georgiai sztárt inkább méltatták a véleménynyilvánítása miatt.

„Ez kettős mérce” – folytatta Wallace.

„[Elliottot] ünneplik, Bubba Wallace-t azonban ugyanezért el kell tiltani, vagy egyenesen kirúgni…. Komplett baromság, de ez van, nincs mit tenni. Évek óta ez megy.”