NASCAR: Elkaszálhatják a bristoli dirtfutamot

A legfrissebb hírek szerint komoly esély van arra, hogy jövőre kikerül a NASCAR állomásai közül a Bristol Motor Speeway dirtfutama.
A létesítmény félmérföldes oválját 2021-ben alakították át először agyagos-salakos borításúvá, aminek révén a királykategóriát képező Cup Series fél évszázad után először rendezhetett versenyt ilyen pályatípuson.
Az első futamot Joey Logano nyerte, tavaly már Kyle Busch diadalmaskodott, míg idén Christopher Bell ünnepelhetett a kockás zászló után.
A rendhagyó forduló sorsa továbbra is a levegőben lóg, a The Athletic bennfentese, Jordan Bianchi értesülései szerint azonban minden jel arra utal, hogy a Joe Gibbs Racing pilótája egyben az utolsó győztes is lesz.
A rendkívül megbízhatónak számító riporter a The Teardown című podcastben elmondta, hogy a jövő évi naptár részletei egyelőre még nincsenek kőbe vésve, ugyanakkor nagyon meglepné, ha a dirt ismét bekerülne a menetrendbe.
Emellett az sem biztos, hogy a BMS az eredeti betonfelületével maradhat-e az eddig megszokott áprilisi időpontban.
Potenciális forgatókönyvként felmerült, hogy a tavaszi dátumot a North Wilkesboro Speedway kaphatja meg, immár éles, pontozásos versenyként.
A 2024-es naptár kapcsán a NASCAR már többször leszögezte, radikális változásokra lehet számítani, legutóbb pedig az is felröppent, hogy a Cup a kanadai Circuit Gilles Villeneuve-re látogathat.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough