Travis Pastrana bajnokságában folytatja a szezon közben kitett IndyCar-pilóta

Egy héttel ezelőtt jelentette be hivatalosan az Ed Carpenter Racing, hogy teljes szezonos szerződése ellenére távozik a 20-as Dallara-Chevyből Conor Daly, helyét pedig a hátralévő futamokon a veterán Ryan Hunter-Reay veszi át.
A csapat hivatalos tájékoztatása szerint a szakítás közös megegyezéssel történt, az ennek kapcsán kiadott nyilatkozatokból viszont kiderül, hogy Carpenter döntése volt a gárda teljesítményének fellendítése érdekében.
Bár Daly egyelőre kikerült az IndyCar forgatagából, a versenyzést viszont nem sokáig kell nélkülöznie.
A Dreyer & Reinbold Racing jóvoltából ugyanis bemutatkozhat a Travis Pastrana által alapított Nitrocross június 16-17-én rendezendő szezonnyitóján.
„Elmondhatatlanul izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a DRR-hez és részt vehetek a Nitrocross oklahomai versenyén” – idézi a gárda közleménye Dalyt.
„Alig várom, hogy próbára tegyem a képességeimet ebben az intenzív, adrenalinnal túlfűtött sorozatban. Hálás vagyok a csapatnak, hogy hisznek bennem és megadják ezt a hihetetlen lehetőséget. Szintén köszönetet szeretnék mondani Travis Pastranának és a Nitrocrossnak, hogy segítettek ennek a programnak a létrejöttében.”
A 30 éves pilóta számára nem lesz teljesen ismeretlen terep ez a szakág, hiszen a 2016-os Global Rallycross-szezon után túlesett egy teszten, az elmúlt években pedig iRacing-versenyeken mérette meg magát.
A Nitrocrosst [korábbi nevén Nitro Rallycrosst] 2021-ben indította útjára Pastrana.
A szakág sztárjai mellett olyan vendégpilóták is tiszteletüket tették már a szériában, mint például Austin Cindric, Timo Scheider, Kyle Busch, Jenson Button, Brian Deegan, Chase Elliott, valamint Ken Block lánya, Lia.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough