NASCAR: Hamlin a pole-ban, Elliott nagyot hibázott Sonomán

NASCAR: Hamlin a pole-ban, Elliott nagyot hibázott Sonomán
credit: Logan Riely/Getty Images/NASCAR



A sonomai kvalifikáció utolsó szakaszában úgy tűnt, hogy eltiltását követően Chase Elliott pole-lal térhet vissza a NASCAR Cup vérkeringésébe.

A Hendrick Motorsports versenyzője azonban a kritikus pillanatban hibázott és csak a lélekjelenlétén múlt, hogy nem kötött közelebbi ismeretséget a fallal.

Ennek köszönheően a top 10-es szakasz utolsó, vagyis tizedik helyén zárt.

A pole-t végül ironikus módon az a Denny Hamlin szerezte meg, akinek charlotte-i falbatétele miatt töltötte a múlt hétvégén kispadon.

A Joe Gibbs Racing veteránja 1 perc 17.719 másodperc alatt száguldott körbe a kaliforniai pályán, aminek köszönhetően idén másodszor, teljes eddigi Cup-karrierjét tekintve pedig a harmincnyolcadik alkalommal startolhat az élről.

Emellett szintén a második roados rajtelsőségét ünnepelhette a 2018-as, Watkins Glen-i forduló óta.

Hamlin „alkalmazottjával”, a 23XI Racingnek vezető – és az elmúlt öt épített pályás futamból hármat megnyert – Tyler Reddickkel osztozik az első soron.

Fontos megjegyezni, hogy ők ketten ugyanazokon a beállításokon osztoztak.

Mögöttük a Michael McDowell – Christopher Bell páros indulhat, míg a harmadik sort AJ Allmendiner és Ty Gibbs alkotja.

A Legacy Motor Club 42-es Chevyjében a sérült Noah Gragsont helyettesítő Grant Enfinger a harmincötödik pozícióból vághat neki élete első főkategóriás versenyének.

A nagy favoritnak tartott Kyle Larson meglepetésre nem jutott be a pole-ról döntő szakaszba és csak a tizenhatodik helyet tudta megszerezni. Ezzel pontot tett pozitív sorozatának végére és eddigi kilenc sonomai futamából most először kénytelen a top 5-ön kívülről startolni.

Az időmérő legsikeresebb márkája a futam névadó szponzoraként is jegyzett Toyota lett, amely öt autóval képviseltette magát a legjobb nyolc között, beleértve a rajtrács legelején álló párost is.