Egy versenyt a NASCAR máris megnyert Le Mans-ban [VIDEÓK]
A centenáriumi Le Mans 24 startjáig még hátravan néhány nap, a Hendrick Motorsports azonban máris győzelmet ünnepelhetett.
Az 56-os garázs programjának keretein belül nevező csapat az LMGTE mezőnyével mérte össze tudását a keddi boxkiállás-versenyen. Az öt szakemberből álló gárda 10.364 másodperc alatt cserélt le négy kereket, amivel a kategória élén végeztek 0.12 mp-et adva a másodikként zárt Northwest AMR-nek.
Panaszra az összetettet illetően sem lehetett okuk, hiszen az abszolút első helyet megszerzett 93-as Porsche Hypercartól is csak 0.297 másodperccel maradtak el, ami végül az ötödik pozíciót jelentette számukra.
Teljesítményük pedig még inkább tapsot érdemel ha hozzátesszük, hogy egyedül ők használtak manuális emelőt.
Az HMS részvétele a legendás versenyen a NASCAR-ral, a Chevrolet-vel és a Goodyearrel koprodukcióban valósul meg.
A Cup Seriesben használt, Le Mans-kompatibilissé tett Next Gen volánja mögött Jimmie Johnson, Jenson Button és Mike Rockenfeller fog nekivágni az egynapos megmérettetésnek.
When @NASCAR goes to #LeMans & wins the pit stop challenge.
— MAVTV (@MAVTV) June 6, 2023
The @teamHendrick pit crew topped 16 competitors in the GTE class to win the Pit Stop Challenge, despite being the only team competing with a manual jack. #Garage56 #LeMans24 pic.twitter.com/lSavqmdBQP
We showed up and SHOWED OUT ?
— NASCARG56 (@nascarg56) June 6, 2023
The @teamhendrick crew put on an exhibition this afternoon, winning the LMGTE class of the @24hoursoflemans Pit Stop Challenge.
Setting the standard ?? pic.twitter.com/caLDh7ojcu
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough