NASCAR: Busch 4 év után először (erőből) a pole-ban, a debütáló Hocevar túlszárnyalta LaJoie-t

NASCAR: Busch 4 év után először (erőből) a pole-ban, a debütáló Hocevar túlszárnyalta LaJoie-t
credit: Jonathan Bachman/Getty Images/NASCAR

NASCAR: Busch 4 év után először (erőből) a pole-ban, a debütáló Hocevar túlszárnyalta LaJoie-t


Karrierje harmincharmadik pole-ját ünnepelhette Kyle Busch a NASCAR Cup Series gatewayi kvalifikációjának végén.

A Richard Childress Racing versenyzője 32.802 másodperces köre révén landolt az utolsó, mindent eldöntő szakasz tabellájának élén.

A kétszeres bajnok az első rajtelsőségét szerezte a 2019-es, phoenixi forduló óta, ezzel együtt pedig először nyert erőből időmérőt az RCR színeiben.

A májusi, doveri futamon ugyan ő indulhatott az élről, de az eső miatt az akkori időmérőt törölték, így a mezőny startfelállása a teljesítményalapú formula alapján került meghatározásra.

Busch mellől a hétfői Coca-Cola 600 győztese, Ryan Blaney startolhat a Team Penske 12-es Fordjával, míg a második sort a Denny Hamlin (Joe Gibbs Racing) – Kevin Harvick (Stewart-Haas Racing) duó alkotja.

Az eltiltott Chase Elliott helyére beugró Corey LaJoie csak a harmincadik rajthelyet tudta megszerezni a Hendrick Motorsports 9-es Chevyvel, miután gyors köre során kétszer is érintette a falat.

A 31 éves charlotte-i a kvalit megelőző edzést is ugyanebben a pozícióban fejezte be.

A Spire Motorsportsnál az ő eredeti, 7-es számmal jelölt autóját vezető Carson Hocevar viszont a huszonhatodikként kezdheti meg pályafutása első Cup-futamát.