Andretti: A 8. világbajnoki címe után rábeszélem Verstappent az Indy 500-ra

Max Verstappen mindeddig halvány jelét sem mutatta annak, hogy valaha is nevezni szándékozna az Indianapolis 500-ra.
Sőt, tavaly egyenesen életveszélyesnek minősítette a futamot, amivel több IndyCar-pilóta nemtetszését is kiváltotta.
Mario Andretti azonban biztos abban, hogy neki sikerülne megváltoztatnia a holland szupersztár véleményét és egy napont át tudná csábítani a világ legnagyobb múltú pályaversenyére.
Igaz, nem mostanában.
„Az autóversenyzés egy nagy, boldog család az összes szakágával együtt” – nyilatkozta az élő legenda a Ziggo Sportnak.
„Én mindegyik iránt érdeklődtem és kíváncsi voltam, milyen bennük vezetni. Igazi szenvedéllyel bírtam a sportunk legmagasabb kategóriái iránt és még mindig, mindenhol vannak barátaim. Egy nap, miután behúzta a nyolcadik világbajnoki címét beszélni fogok Verstappennel, hogy jöjjön át és győzzön az Indy 500-on is.”
Amikor a riporter megemlítette, hogy Verstappennek nincs a tervei között az ötszáz mérföldes oválfutam, Andretti magabiztosan így válaszolt:
„Majd én rábeszélem őt.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough