80 G erőhatású balesetet úszott meg Kirkwood az Indy 500-on

Horrorisztikus balesettel ért véget Kyle Kirkwood számára a 107. Indianapolis 500.
Tizenhat körrel a leintés előtt a McLarennek vezető Felix Rosenqvist eltalálta a falat, az érkező amerikai pilóta pedig már nem tudta őt elkerülni és nagy sebességgel belerohant. Ennek hatására a 27-es Dallara-Honda a levegőbe emelkedett, majd fejjel lefelé landolt.
Az incidens következtében az autó egyik kereke leszakadt és végül a pálya mögötti parkolóban landolt, megtörve egy ott álló Chevy Cruze-t.
Elképesztő mázli, hogy senki sem sérült meg.
Kirkwood nem is győzött hálálkodni az IndyCar utazó mentőcsapata, az AMR Safety Team gyors reagálásáért, valamint a széria biztonsági fejlesztéseiért.
„Az első becsapódás körülbelül 80 G-s volt” – mondta az Andretti Autosport pilótája az Indy 500 bankettjén.
„Beütöttem a jobb térdemet a kormánykerékbe, ami fájt egy kicsit, de húsz perccel később már probléma nélkül sétáltam. Szerencsére rendben voltam. Köszönettel tartozom az IndyCar orvosi stábjának mindazért, amit az elmúlt húsz évben tettek. Abszolút fenomenális hogy ekkora baleseteket megúszunk. Le a kalappal előttetek srácok, fantasztikusak vagytok.”
This is WILD.
— Vincenzo Landino (@vincenzolandino) May 28, 2023
Watch Kyle Kirkwood inside his car as it’s upside down sliding down the track.
Grateful for the security innovation in motorsport 🙏 pic.twitter.com/PBUVJogI3t

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough