NASCAR: A szezon leghosszabb futamán tér vissza Alex Bowman

A Hendrick Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy egy hónap kényszerpihenő után Alex Bowman megkapta az engedélyt a visszatérésre.
A 30 éves versenyző még április 25-én, a csapattársa, Kyle Larson által alapított High Limit Sprint Car Series iowai futamán szenvedett súlyos balesetet, aminek csigolyatörés lett az eredménye.
Ennek következtében kihagyni kényszerült a doveri, a kansasi és a darlingtoni pontozásos Cup-futamokat, valamint a North Wilkesboro Speedwayen rendezett All-Start viadalt is.
Annak érdekében, hogy megkapja a zöld jelzést a folytatásra, Bowman kedden 170 kört tett meg az imént említett, 0.6 mérföldes NWS-en a NASCAR orvosainak jelenlétében.
A teszt problémamentesen zajlott, így az HMS 48-as Chevyje a most vasárnapi, Charlotte Motor Speedwayre kiírt – egyben a maga 600 mérföldes távjával az év leghosszabb viadalának is számító – Coca-Cola 600-on már visszakaphatja eredeti gazdáját.
Az elmúlt versenyeken az autót a csapat tartalékosa, Josh Berry vezette, aki a szezon korábbi részében a lábtörés miatt partvonalra került Chase Elliottot is helyettesítette hat fordulón át a 9-es gépben.
A 2020-as bajnokhoz hasonlóan Bowman is megkapta a NASCAR különleges engedélyét, aminek értelmében a kihagyott futamok ellenére is meccsben marad a playoffért.
Az arizoniai jelenleg az összetett 17. helyét foglalja el.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough