Férje tiszteletére debütál Ken Block özvegye a világ egyik legkeményebb versenyén

Férje tiszteletére debütál Ken Block özvegye a világ egyik legkeményebb versenyén
credit: [Hoonigan]



Kétszeresen is képviselteti magát a június 25-én rendezendő, Pikes Peak-i hegyi felfutón a Block-család.

Már hetekkel ezelőtt bejelentésre került, hogy a január másodikán elhunyt Ken Block lánya, Lia édesapja ikonikus, 1400 lóerős, négykerék-meghajtású Porsche Hoonipigasusával fog végighajtani a közismerten nehéz pályán.

A 16 esztendős hölgy idejét azonban nem fogják mérni, lévén részvétele csak tisztelgésnek minősül az autózás legendája előtt.

Ken rajongóinak azonban Lucy Block személyében lesz kinek élesben is szurkolni.

A Liához hasonlóan szintén rallyversenyzőként ismert özvegy az Unlimited-kategóriában méreti meg magát egy bő 300 lóerős, több, mint 200 km/h-s tempóra képes Sierra Echo EV volánja mögött.

Pikes Peak megadja a lehetőséget számunkra arra, hogy tovább vigyük Ken szellemiségét és olyasmit csináljunk, amit ő maga is imádott” – idézi Blockék hivatalos sajtóközleménye Lucyt, aki karrierje során először vág neki ennek a viadalnak.



„Életem eddigi legnagyobb sikerének azt tartottam, hogy gyermekeink édesanyjának és Ken támogató feleségének mondhattam magam. Hatalmas megtiszteltetés, hogy esélyem nyílik Pikes Peak csúcsára törni az ő emléke előtt tisztelegve.”

A család a Sierra Carsszal és a Hypercrafttal közösen piacra dob hét limitált kiadású verziót az autóból, amit mindannyian dedikálni is fognak.

A bevételt az általuk alapított 43 Institute nevű non-profit szervezet kapja, amelynek célja, hogy olyan kimagasló képességű embereket támogasson, akiknek nincs meg a kellő anyagi forrásuk az előrelépéshez.



KAPCSOLÓDÓ: 16 éves lánya fogja vezetni Ken Block 1400 lóerős gépszörnyét Pikes Peaken







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy