Súlyos sérülés miatt lesz versenyzőcsere az Indy 500-on

Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem úszta meg komoly sérülés nélkül hétfői balesetét Stefan Wilson.
A Dreyer & Reinbold Racing/Cusick Motorsports pilótája a 107. Indy 500 edzésén vágódott a 2-es kanyar falának, miután a mögötte nagy tempóval érkező Katherine Legge eltalálta.
Bár az RLL Racing versenyzőnőjének becsapódása erőteljesebbnek tűnt, ő mégis képes volt saját erőből kiszállni az összeroncsolódott 44-es számú Dallara-Hondából.
Wilsont azonban a biztonsági csapat embereinek kellett kiemelni az autóból, majd egyenesen a közeli kórházba szállították. Ezt követően az IndyCar főorvosa, dr. Julia Vaizer még úgy nyilatkozott, a 33 éves brit jól van és minden jel arra utal, hogy nincs nagyobb baj.
A csapat helyi idő szerint késő este kiadott sajtóközleményéből viszont kiderült, hogy sajnos nem ez a helyzet.
A DRR/CM tájékoztatása szerint Wilsonnak eltört a T12-es csigolyája, aminek következtében nem vehet részt az Indianapolis 500-on.
A pórul járt versenyző további vizsgálatok és megfigyelés céljából az éjszakát még biztosan a kórházban tölti.
A csapat várhatóan a keddi nap folyamán jelenti be, hogy ki fogja átvenni a helyét a 24-es Dallara-Chevy volánja mögött.
UPDATE: HIVATALOS: Rahal ugrik be a sérült Wilson helyére az Indy 500-on
Wilson karrierje eléggé rendhagyónak számít, hiszen éveken át kizárólag csak a legendás ötszáz mérföldes viadalon mérette meg magát és több olyan idényre is akadt példa, amelyek során egyáltalán nem versenyzett sehol.
A néhai Justin Wilson öccse 2016-ban debütált az Indy 500-on, majd 2018-ban, 2021-ben és 2022-ben is visszatért a mezőnybe. Eddigi legjobb eredményét öt esztendővel ezelőtt produkálta a 15. hellyel.
Az idei futamot a rajtrács 25. helyéről kezdte volna meg.
ELŐZMÉNY:
Ijesztő balesetet szenvedett Katherine Legge és Stefan Wilson az Indy 500 edzésén (VIDEÓ)

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough