Súlyos balesetet szenvedett Katherine Legge és Stefan Wilson az Indy 500 edzésén
A teljes edzéshetet és a kvalifikációt is megúszta baleset nélkül a 107. Indianapolis 500 mezőnye.
A hétfői gyakorlás során azonban bekövetkezett az, amitől mindenki tartott.
A második óra kezdetén az RLL Racing 44-es Dallara-Hondáját vezető Katherine Legge nekiment az előtte lévő Stefan Wilson 24-es számú autójának, aminek következtében mindketten nagy erővel a falnak csapódtak.
Az ütközés hatására a brit versenyzőnő gépe részben fel is emelkedett a talajról, de ő szerencsére képes volt saját erőből elhagyni a roncsot.
Sajnos nem ez volt a helyzet honfitársával, Wilsonnal.
A Dreyer & Reinbold Racing/Cusick Motorsports pilótáját a helyszínre érkező biztonsági csapat tagjai emelték ki a cockpitből, majd ezt követően a pálya orvosi központját kihagyva egyenesen a közeli kórházba szállították.
Állapotáról egyelőre nem állnak rendelkezésre információk, az viszont megnyugtató lehet, hogy a hordágyon fekve felemelt hüvelykujjal jelzett a nézőknek.
A történtek után Legge úgy nyilatkozott, hogy a lassabb boly mögé érve megpróbált visszavenni a tempóból, de sikertelenül.
„Lassítottam amennyire csak tudtam, lefelé váltottam, fékeztem, de nem volt elég. Belefutottam Stefan autójának hátuljába és mindketten a falba kötöttünk ki. Ez egy újabb csapás a csapatra nézve a tegnap történtek után. A srácok nem ezt érdemlik.”
Az RLL Racing megszenvedte az elmúlt hetet.
Az edzéseken folyamatosan küszködtek, a kvalifikáció első napján pedig csak Legge tudta beverekedni magát a mezőnybe. A gárda másik három pilótája, az egyaránt teljes szezonos Christian Lundgaard, Jack Harvey és Graham Rahal a vasárnapi Last Chance-en küzdhetett meg a rajtrácsra jutásért, aminek nagy vesztese végül utóbbi veterán lett.
A sorsdöntő időmérőn Rahalt – aki 2008 óta minden évben indult a nagy versenyen – az utolsó pillanatban lökte ki a tradicionálisan 33 fős mezőnyből Harvey.
UPDATE: Az IndyCar főorvosa, dr. Julia Vaizer tájékoztatása szerint Wilsont képalkotó vizsgálatok céljából vitték kórházba, de úgy tűnik, nem sérült meg komolyabban.
Az edzést hetedikként zárt Marco Andretti elmondta, a többiek tempóját látva számított arra, hogy baleset történhet.
„Egy körrel [Legge-ék csattanása] előtt vonatban haladtunk és közben azon gondolkodtam, hogy hihetetlen milyen lassan mennek az autók. Nekem is végig használnom kellett a fékeket, hogy elkerüljem az ütközést.”
UPDATE2: Súlyos sérülés miatt lesz versenyzőcsere az Indy 500-on
O acidente foi forte entre Katherine Legge e Stefan Wilson.#FormulaIndy #Indy #Indycar #Indy500 pic.twitter.com/dVYjXxawKb
— Fórmula Indy Oficial (@FormulaIndy) May 22, 2023
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough