Meghackelték Wallace csapatrádióját, a NASCAR vizsgálatot indít

“Sz*r vagy” – Meghackelték Wallace csapatrádióját, a NASCAR vizsgálatot indít
credit: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR



A második helyen zárta Bubba Wallace a NASCAR Cup bajnokságon kívüli All-Star futamát North Wilkesborón.

A leintést követően azonban kiderült, hogy korántsem volt felhőtlen a helyzet a 23XI Racing 23-as Toyotájának háza táján.

A csapatrádió frekvenciájára egy egyelőre ismeretlen személy rákapcsolódott és ócsárolni kezdte az alabamai pilótát.

A nyilvánosságra került felvételen kivehető, amint az illető azt mondja:

„Menj vissza oda, ahonnan jöttél, te seggfej. Nem vagy kívánatos személy a NASCAR-ban.”

A történtek kapcsán a NASCAR szóvivője leszögezte, vizsgálatot indítanak a történteket illetően.

A futam után Wallace élő adásban a középső ujját mutatta, amit látva sokan azt feltételezték, hogy a „hackernek” szólt.

Ennek viszont némiképp ellentmond, hogy a 23XI Racing szerint a kétszeres Cup-futamgyőztes fülébe nem jutott el az „üzenet”.

Nem ez az első eset, hogy illetéktelenek szereztek hozzáférést a rádióhoz.

2018-ban, Charlotte-on például Kyle Buschtól kérdezte meg futam közben egy rajongó, hogy milyenek az abroncsai, Alex Bowmannek valaki annyit mondott „kussoljon”, míg négy évvel később – szintén ezen a pályán – Wallace fülére üvöltötték, hogy a fehér életek számítanak.


KAPCSOLÓDÓ: Megsemmisítő győzelemmel zsebelt be 1 millió dollárt Kyle Larson