Larson nyerte a North Wilkesboro Speedway visszatérő NASCAR-futamát

Larson nyerte a North Wilkesboro Speedway visszatérő NASCAR-futamát
credit: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR



Történelmi pillanatra került sor helyi idő szerint szombat délután a North Wilkesboro Speedwayen.

A Craftsman Truck Series képében ugyanis huszonhét év után először rajtolt el egy NASCAR fennhatósága alá tartozó, nemzeti kategóriás verseny a legendás, 0.6 mérföldes oválon.

A győzelmet végül a Spire Motorsports 7-es Chevyjét vezető Kyle Larson kaparintotta meg, méghozzá igencsak dominánsan.

A 2021-es Cup-bajnok 138 kört töltött az élen a 252-ből, megnyerte a második szakaszt, majd a befutó pillanatában 0.974 másodpercet vert Ty Majeskire.

Ennek révén eddigi 14 harmadosztályú startjából a harmadikat zárta a victory lane-en. Az ezt megelőző utolsó diadalát a szériába még 2016-ban, Eldorán aratta.

Ironikus módon Larson eredetileg ezen a futamon el sem indult volna.



A korábbi tervek szerint Alex Bowmant kívánták nevezni, a hétszeres Cup-futamgyőztes azonban április végén csigolyatöréssel járt balesetet szenvedett az – egyébiránt Larson által alapított – High Limit Sprint Car Series iowai futamán.

Ezen sajnálatos esemény következtében került sor a pilótacserére.

Harmadikként Matt DiBenedetto ért célba, de top 5-öt hozott még Carson Hocevar, valamint Bubba Wallace is.

A további Cup-beugrókat tekintve Ross Chastain a kilencedik, William Byron a tizenegyedik, Christopher Bell pedig a tizenhatodik lett.









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy