Busch már nem erőlteti az Indy 500-at azután, hogy Larson és az HMS elhappolta előle a McLaren-ülést
Az elmúlt évek során Kyle Busch többször is megkísérelt összehozni magának egy Indianapolis 500-programot.
Több lehetőség is felmerült számára, de végül ezek mind kútba estek szponzorációs és/vagy partneri érdekkülönbségek miatt.
A kétszeres NASCAR Cup bajnok a minap pedig már úgy fogalmazott, hogy az Indy 500-as hajó végképp elúszni látszik számára, noha szavai alapján minden eddiginél közelebb állt a vágyott debütáláshoz.
„Azt hiszem, hogy [Kyle] Larson kapta meg azt az ülést, amit nekem szántak” – mondta Busch a keddi, virtuális sajtómegjelenése során.
„Ebből adódóan az autó már le van kötve két évre. Fogalmam sincs, hogy valaha is összejön-e nekem. Nagyon sajnálom, mert tényleg ott akartam lenni azon a versenyen. Még szponzorom is volt.”
Mint ismert, a Hendrick Motorsports idén januárban jelentette be, hogy Larson a 2024-es és a 2025-ös Indy 500-on is indulni fog, méghozzá az Arrow McLaren autójával.
Az általa vezetendő Dallara-Chevy főtámogatóként pedig itt is a HendrickCars.com-ot jegyzik majd.
Bár a kaliforniai versenyző bemutatkozásáig még egy év van hátra, a felkészülése már javában zajlik. Pár hete túlesett az üléspróbáján és ha minden jól megy, akkor már idén tesztelni is fog.
Busch elmondása szerint több másik gárdát is megkeresett, de nem járt sikerrel.
„Mindenhol nemet mondtak, mondván ‘nincs helyük’. Frusztráló, de ez van.”
A 38 éves pilóta leszögezte, hogy mostantól ő már nem erőlteti a dolgot.
„Nem fogok telefonálgatni, nyomulni. Ha valaki viszont felhívna azzal, hogy minden összeállt, akkor benne vagyok.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough