Lesz, aki sírni fog: Itt a 107. Indy 500 hivatalos nevezési listája!

Az IndyCar és az Indianapolis Motor Speedway közzétette a 107. Indy 500 hivatalos nevezési listáját.
Ennek értelmében már biztosra vehető, hogy 2021 után ismét lesz komoly tétje a kvalifikációjának, ugyanis nem kevesebb, mint tizenhárom csapat 34 autó/versenyző kombója jelezte részvételi szándékát a legendás viadalon.
A rajtrácson viszont a hagyományoknak megfelelően továbbra is csak 33 hely áll rendelkezésre.
A listán kilenc korábbi győztes található meg.
Helio Castroneves (Meyer Shank Racing) azzal a céllal hajt pályára, hogy ötödik alkalommal is elsőként száguldjon át a kockás zászlót alatt, ezzel rekordot döntve és végképp beírva magát az autósport történelmébe.
Rajta kívül harcba száll még a kétszeres győztes Takuma Sato (Chip Ganassi Racing), valamint a Borg-Warner Trófeán eddig egyszer szereplő Alexander Rossi (McLaren), Ryan Hunter-Reay (Dreyer & Reinbold Racing), Will Power (Team Penske), Simon Pagenaud (Meyer Shank Racing), Marcus Ericsson (Chip Ganassi Racing), Scott Dixon (Chip Ganassi Racing), továbbá a karrierje utolsó Indy 500-ára készülő Tony Kanaan (McLaren).
A trónkövetelők között négy újonc vág neki a kvalifikációnak: Sting Ray Robb (Dale Coyne Racing), Benjamin Pedersen (AJ Foyt Racing), Agustín Canapino (Juncos Hollinger Racing) és az Indy NXT-ből ismert Abel Motorsports színeiben pályára hajtó RC Enerson.
A floridai versenyző 2021-ben már a Top Gun Racinggel megpróbálta kvalifikálni magát az 500-ra, de végül nem járt sikerrel.
A nevezési listán újra szerepel egy hölgyversenyző is Katherine Legge személyében.
A brit pilóta kereken tíz év után tér vissza a legendás viadalra, méghozzá az RLL Racing 44-es Dallara-Hondájával.
Az eddigi legfiatalabb Indy 500 győztesként Troy Ruttmant tartják számon, aki 1952-ben 22 évesen és 80 naposan diadalmaskodott.
Idén három versenyzőnek nyílhat alkalma ezt a rekordot megdönteni Robb, Lundgaard és David Malukas személyében.
A legidősebb pilótának eddig Al Unser számít, miután 1987-ben 47 évesen és 360 naposan utasította maga mögé a mezőnyt.
Ennek túlszárnyalására szintén ketten lehetnek esélyesek az egyaránt 48 esztendős Kanaan és Castroneves képében.
Földrajzi lebontás szerint 13 amerikai és 21 nemzetközi pilóta vág neki a kvalifikációnak.
Az Indy 500 első edzéseit május 16-29 között rendezik, míg az időmérőre 20-21-én kerül sor.
A verseny 28-án kapja meg a zöld zászlót.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough