Indy NXT: Egy pilóta már az első körben, szándékosan ki fog állni Indianapolisban

Nem úszta meg sértetlenül alabamai Indy NXT- balesetét Ernie Francis Jr..
A Force Indy pilótája rögtön az április 30-án rendezett verseny első körében ütközött, de ezt követően folytatni tudta a nyolcadik helyet megszerezve.
A leintés után azonban kiderült, hogy eltört a csuklója, amit öt nappal később, május 5-én meg is operáltak.
A csapat tájékoztatása szerint Francis Jr. speciális merevítőt és kesztyűt fog viselni, ami megkönnyíti számára a kormánykerék fogását.
Ennek ellenére azonban a rásérülés veszélye nagy, így a Tony Stewart által alapított SRX Seriesben felfedezett versenyző számára nem javasolt, hogy kerék a kerék elleni csatákat vívjon a mezőnnyel.
A Trackside Online információi szerint a Force Indy végül úgy döntött, hogy 25 éves floridai a szombati, indianapolisi road-futamon elrajtol ugyan, de ezt követően rögtön ki is áll.
Ezáltal az összetettben jelenleg ötödikként – de a negyedik helyen álló Jacob Abelhez hasonlóan 52 ponton álló – pilótát az utolsóként fogják rangsorolni.
Mivel az indianapolisi nevezési listán tizenkilencen szerepelnek, így egységek tekintetében 11-gyel gazdagodik, ami kétségkívül sokkal jobb, mintha el sem indulna és így nullázna.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough