Szexi dög lesz a 107. Indy 500 pace carja [GALÉRIA]

Minden évben hatalmas várakozás előzi meg, hogy melyik márka és annak melyik típusa fogja a zöld zászlóig vezetni az Indianapolis 500 mezőnyét, különösen annak fényében, hogy a biztonsági autó intézménye eleve az Indianapolis Motor Speedwayhez köthető.
Az első Indy 500-ra 1911-ben került sor, a rajtrács pedig akkor egészen pontosan negyven főt számlált. Miután a versenyt állórajttal indították, a szervezőket aggodalommal töltötte el, hogy az autók létszáma miatt komolyan fennállt az esély egy tömegkarambolra.
Tanakodtak, tanakodtak, majd végül arra jutottak, hogy egy utcai autó mögött rajtoljon el a mezőny, ami az első kör végén el is hagyta a pályát, zöld utat (ami itt most csak egy szófordulat, mivel ekkoriban még a piros zászló jelentette a futam kezdetét) adva a pilótáknak – és egyúttal megteremtve a repülőrajt szokását is.
1934 óta – három alkalmat leszámítva – harminchárom autó alkotja az Indianapolis 500 rajtrácsát amelyet immár huszadik alkalommal egy Corvette fog felvezetni, azon belül is a 2023-as Corvette Z06
A legendás versenyen csodaszép, bordó színben díszelgő, 670 lóerős autót egy 5,5 literes LT6 V8-as motor hajtja. Azt a későbbiekben jelentik be, hogy idén ki lesz az a prominens személy, aki felvezetheti vele a mezőnyt a startot jelző zöld zászlóit.
Magát a Chevrolet-t tekintve az idei futam már a harmincnegyedik lesz a sorban.
A gyártó 1948-ban, a Fleetmaster Six-szel debütált, mint hivatalos pace car-partner, a cég kapcsolata az Indy 500-zal azonban jóval korábbra vezethető vissza.
A márkát 1911-ben alapították, abban az évben, amelyben a legendás viadal mezőnye először megkapta a startjelet.
A Chevrolet-fivérek valamennyien részt vettek versenyzőként is az 500-on.
Arthur már 1911-ben is tagja volt a mezőnynek, majd 1916-ban újra visszatért az IMS-re, legjobb eredményét utóbbi évben szerezte, amikor a 18.-ként intették le.
A céget William C. Duranttal közösen megalapított Louis négyszer is elrajtolt az 500-on, a legmagasabban pedig, hetedikként 1919-ben zárt.
A legnagyobb sikert azonban Gaston érte el, aki 1920-ban győzni is tudott az embert próbáló viadalon.
A 107. Indianapolis 500 május 28-án kerül megrendezésre.








“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough