Balhé a NASCAR-ban: Gragson állítja, hogy csak azt tette, amihez a többi versenyző gyáva

Balhé a NASCAR-ban: Gragson állítja, hogy csak azt tette, amihez a többi versenyző gyáva

Balhé a NASCAR-ban: Gragson állítja, hogy csak azt tette, amihez a többi versenyző gyáva


Már-már a régi idők NASCAR-ját idézte az a jelenet, ami a Cup vasárnapi versenye után zajlott le a Kansas Speedwayen.

A sztori előzménye még a 400 mérföldes futam korábbi részére gyökereztethető, amikor is Ross Chastain és Noah Gragson egymásra talált a 4-es kanyarban. Bár nem ütköztek össze, a manőver elegendő volt ahhoz, hogy a Legacy Motor Club újonca érintse a falat, majd onnan visszacsúszva eltalálja trackhouse-os kollégája 1-es számú Chevyjét.

Az eset felbőszítette Gragsont, mondván Chastain ismét meggondolatlanul vezetett, aminek ő látta a kárát.

A leintést követően a 24 éves pilóta odament ellenfeléhez és rögtön heves szóváltásba keveredtek.

Gragson megragadta Chastain overálját, amire válaszként a bevállalós, gyakran meggondolatlan manőverei miatt már számos ellenséget szerzett „Dinnyés ember” ököllel válaszolt.

Az LMC-s megpróbálta viszonozni, ütései azonban a NASCAR tisztviselőinek köszönhetően már nem értek célt.




„Már Talladegán is ezt művelte” – nyilatkozta Gragson.

„Chevrolet-s csapattársak vagyunk, de ő nem akart együtt dolgozni velünk, inkább a falnak nyomott. Senki sem elég tökös ahhoz, hogy konfrontálódjon vele és legalább megrángassa, vagy ilyesmi. Ő pedig folyamatosan csak ezt csinálja újra és újra, nekem pedig elegem van ebből. Készen álltam rá, hogy harcoljak vele, de még csak esélyem sem lett erre, mivel a biztonságiak közénk álltak. Tisztelem Justin Markst és a többieket a Trackhouse-nál. Ez az oka annak, hogy a pályán nem rakom [Chastaint] a falba.”

Chastain így reagált:

„Valóban felfelé tereltem a 4-es kanyarban, majd utána ő talált el bennünket. Noah és én nagyon hasonlóan viselkedünk a pályán, együtt edzünk, készülünk és minden apró részletet tudunk egymásról.

A 30 esztendős versenyző nem kívánta részletezni, hogy miért húzott be Gragsonnak. Annyit viszont elárult, hogy voltak előzmények.

„Nem először közelített meg így engem. Ugyanezt csinálta a repülőn Talladega után.”

Gragson később a Motor Racing Networknek adott interjújában sem fogta vissza magát és burkoltan legyávázta a mezőny tagjait:

„Ez a srác mindenkinek nekimegy. Már olyanok mondogatták nekem, hogy ‘rúgd szét a seggét’, mint például Chase Elliott. Mindenkinek elege van belőle, de senki nincs olyan tökös, hogy tegyen valamit.”

Chastain az ötödik helyen ért célba, míg Gragsonnak be kellett érnie a huszonkilencedik hellyel, öt kör hátrányban.

A győzelmet megszerzett Denny Hamlin csak a médiaközpontban szerzett tudomást a rövidre szabott bunyóról, köszönhetően egy riporternek.

A Joe Gibbs Racing pilótája nem is próbálta leplezni, hogy mennyire tetszenek neki a látottak.

Reakciója nem meglepő, hiszen már tavaly óta fasírtban volt Chastainnel, az áprilisi, phoenixi futamon pedig többször neki is ment. Ennek szándékos mivoltát maga árulta el saját podcastjében, aminek következtében a NASCAR büntetést rótt ki rá.

A „bosszú” óta azonban némiképp nyugodtabb lett a viszonyuk, Chastain pedig a kansasi victory lane-en még személyesen is gratulált Hamlinnek.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Larson: „Vicces, hogy Ross mindig megússza”, Chastain: „No comment”

>>>>>Hamlin nyert, aztán kitört a balhé Kansasben