NASCAR: Lindsay Lohan fontanai „győzelme” előtt tiszteleg az egyik Xfinity-csapat

Május második hétvégéjén kerül megrendezésre a NASCAR nagy népszerűségnek örvendő retró fordulója.
Ennek során a mezőny tagjai a szervezet történetének nagyjai előtt tisztelegve, történelmi dizájnokkal hajtanak pályára.
Akad azonban egy pilóta, aki igencsak rendhagyó „hőssel” vág neki az Xfinity Series május 13-ai versenyének.
Az Emerling-Gase Motorsportsot szolgáló Matt Mills Ford Mustangja ugyanis minden idők egyik leghíresebb filmes autóját, Herbie-t idézi meg.
Ennek megfelelően a gép piros, kék és fehér színekben fog pompázni, a képeknek hála pedig máris nagy rajongótáborra tett szert a közösségi médiában.
Az ikonikus Volkswagen Beetle-nek megvan a maga NASCAR-kötődése.
A 2005-ös ‘Kicsi kocsi – Tele a tank’ című moziban a Lindsay Lohan által alakított Maggie nevű tinilány Herbie-vel versenyez a Cupban, végül győzelmet aratva az Auto Club Speedwayen. A vígjáték egyik híres pillanata fel is került csapat promóciós fotójára [lásd. nyitókép].
Az EGM választása ráadásul abból a szempontból is adta magát, hogy Herbie rajtszáma hozzájuk hasonlóan szintén az 53-as.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough