Hatalmas fejlemény az IndyCar nemzetközi programja kapcsán

Úgy tűnik, magasabb fokozatba kapcsolnak az IndyCar nemzetközi terjeszkedésre vonatkozó tervei.
Az argentin Automundo értesülései szerint október 7-8-án két csapat is tesztelni fog az Autódromo Termas de Río Hondón. Egyikük természetesen a Juncos Hollinger Racing lesz, a másik alakulatról azonban még nem rántották le a leplet.
A lap a pálya illetékeseitől annyit tudott meg, hogy a gárdák két-két géppel fogják képviseltetni magukat.
Ezen fejlemény kulcsfontosságú a széria potenciális, Argentínába való visszatérését illetően.
A legnagyobb lobbistának a fentebb említett JHR társtulajdonosa, Ricardo Juncos számít, aki a cél érdekében novemberben már nagyszabású bemutatóturnét tartott hazájában, a volán mögött Agustín Canapinóval.
A rendezvénysorozat óriási siker lett, a 33 éves túraautó-sztár pedig ezt követően alá is írt az IndyCarba, ahol a 78-as számú Dallara-Chevyt vezeti.
Az esetleges verseny kapcsán kb. egy éve zajlanak a megbeszélések.
A tavalyi Indy 500-at már a helyszínen tekintette meg egy argentin küldöttség, idén márciusban pedig a Penske Entertainment elnök-vezérigazgatója Mark Miles, az alelnök Michael Montri és a pályatervező Tony Cotman látogatott el a Termas de Río Hondóra.
Az amerikai open-wheel legmagasabban jegyzett bajnoksága utoljára 1971-ben, még a USAC Championship Car érában tette tiszteletét az országban, méghozzá egy duplafordulóval az Autódromo de Rafaelán.
Az IndyCar naptárában jelenleg egyetlen USA-n kívüli futam szerepel a kanadai Honda Indy Toronto képében.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough