IndyCar: Idei második pole-ját szerezte Romain Grosjean

IndyCar: Idei második pole-ját szerezte Romain Grosjean
credit: Penske Entertainment/Chris Owens



A St. Petersburg-i nyitány után immár második 2023-as rajtelsőségét ünnepelheti Romain Grosjean.

Ezzel ő lett az első pilóta, aki a jelenlegi szezonban már többszörös pole-osnak mondhatja magát.

Az Andretti Autosport versenyzője 1:05.8396-os köre révén zárta az élen a Barber Motorsports Parkban rendezett kvalifikáció mindent eldöntő, Fast 6 szegmensét, begyűjtve vele az 1 bónuszpontot is.

A 37 éves francia teljes eddigi IndyCar-karrierjét tekintve harmadszor kezdhet meg egy futamot az élről.

Csapata pedig azt is elmondhatja magáról, hogy az idény eddigi három épített/utcai pályás fordulójának mindegyikén ők uralták a kvalifikációt. Long Beachen Kyle Kirkwood nyerte meg az időmérőt, majd másnap magát a versenyt is.

Másodikként, 0.0734 másodpercnyi lemaradásban Alex Palou zárt a Chip Ganassi Racing 10-es Dallara-Hondájával.

A következő sorból Pato O’Ward várhatja a rajtot a McLarennel, közvetlenül a Team Penske-t szolgáló Scott McLaughlin mellett.



A CGR hatszoros bajnoka, Scott Dixon az ötödik pozíciót tudta elcsípni, míg hatodikként Christian Lundgaard végzett az RLL Racinggel.

A Children’s of Alabama Indy Grand Prix magyar idő szerint vasárnap, kb. 21:30-kor kezdődik.









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy