NASCAR: Negyedszázados dizájnnal tiszteleg Jeff Gordon előtt William Byron

Látványos dizájnnal hajt pályára William Byron a Cup Series május 14-ei, darlingtoni versenyén.
A NASCAR retróhétvégéje során a mezőny autóinak többsége ikonikus, történelmi festést ölt magára ezzel fejet hajtva a nagy elődök előtt.
A sorból a Hendrick Motorsports sem maradhat ki.
A William Byron által vezetett Chevy Camaro ugyanazt a ruhát fogja viselni, mint ami 1998-ban, a szervezet 50. évfordulójának alkalmából volt látható a 24-esen, akkor még Jeff Gordonnal a volán mögött.
A jelenleg már az HMS alelnökeként tevékenykedő élő legenda huszonöt éven át versenyzett ezzel a rajtszámmal, kilencvenhárom győzelmet és négy bajnoki címet szerezve.
A NASCAR idén már fennállása 75. születésnapját ünnepli, aminek részeként kibővítik a ’98-ban összeállított top 50 pilóta listáját is. Az újonnan csatlakozó, 25 versenyző előtt szintén a darlingtoni forduló programsorozata alatt fognak tisztelegni.
Gordon már negyed évszázaddal ezelőtt bekerült az elit klubba, míg az HMS aktuális pilótafelállását tekintve Kyle Larson és Chase Elliott csatlakozhat hozzá.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough