NASCAR: Súlyosan megsérült Alex Bowman, kb. egy hónapig biztosan nem versenyez

NASCAR: Súlyosan megsérült Alex Bowman, kb. egy hónapig biztosan nem versenyez
credit: Getty/NASCAR

NASCAR: Súlyosan megsérült Alex Bowman, kb. egy hónapig biztosan nem versenyez


Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem úszta meg sértetlenül keddi balesetét Alex Bowman.

A hétszeres NASCAR Cup-futamgyőztes a Kyle Larson nevéhez fűződő High Limit Sprint Car Series iowai fordulóján bukott hatalmasat.

Ezt követően saját lábán hagyta el autója roncsait, az akkor napvilágot látott információk szerint pedig a haja szála sem görbült.

Mostanra viszont kiderült, hogy messze nem ez a helyzet.

A Hendrick Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy Bowmant az incidens után a helyi kórházba szállították, ahol csigolyatörést állapítottak meg nála.

A pórul járt pilótát – aki pont a baleset napján töltötte be 30. életévét – szerda reggel Charlotte-ban is kivizsgálták, amit követően világossá vált, hogy várhatóan 3-4 hétig biztosan nem ülhet újra volán mögé.

Helyét a 48-as Chevy volánja mögött a csapat tartalékosa, Josh Berry veszi át.

A főállásban az Xfinity Seriesben vezető pilóta számára ez már gyors egymásutánban a második beugrás lesz, hiszen március-áprilisban a lábtörés miatt partvonalra került Chase Elliottot helyettesítette a 9-esben.

Az HMS kérelmezi a NASCAR-tól, hogy sérülése ellenére is biztosítsák Bowman számára a rájátszásba jutás lehetőségét.

Az utolsó tíz versenyt magában foglaló bajnoki hajrában összesen tizenhat pilóta vehet részt, akik pontok, vagy győzelem által verekedhetik be magukat. Emellett a szabályok szerint az összes kvalifikáción is ott kell lenniük.

Kényszerű távollét esetében azonban lehetőség van felmentést kérni ezen kitétel alól, amit a szervezet eddig szinte mindig jóvá is hagyott.

„Megkönnyebbültünk, hogy Alex már otthon van, jó a hangulata és világszínvonalú kezelésben részesül” – idézi az HMS által kiadott sajtóközlemény Rick Hendricket.

„Az elsődleges számunkra az, hogy elegendő időt kapjon a gyógyulásra. Fantasztikus szezonja van, a 48-as autó pedig csúcsformában teljesít. Tudjuk, hogy Josh mire képes a volán mögött, a csapat pedig továbbra is a legmagasabb színvonalon fog dolgozni. Biztosítottuk Alexet a teljes, egyértelmű támogatásunkról.”

Bowman bő fél év leforgása alatt már másodszor kerül kényszerpihenőre.

A tavalyi idény rájátszásából összesen öt versenyt kellett nézőként követnie agyrázkódás miatt.

Az idei szezon elmúlt tíz futamából hatot zárt a top 10-ben, legjobbjának pedig két harmadik hely számít Las Vegasban és a COTA-n. Jelenleg az összetett kilencedik pozíciójában jegyzik, amiben közrejátszik az a többek közt 60 pont levonással is járt büntetés, amit csapattársával, William Byronnal együtt kapott, miután a richmondi futamot követően autóik megbuktak az átfogó technikai ellenőrzésen.

Visszatérve a High Limitre, a széria eddigi mérlege nem túl biztató sérülések szempontjából.

Még csak két fordulón vannak túl, de máris két pilótájuk kötött ki kórházban.

Az április 11-ei, Lakeside Speedwayen rendezett nyitányon Jake Neuman szenvedett brutális balesetet. Azóta ő is otthon lábadozik, de egyelőre nem tudni, hogy mikor ülhet ismét autóba.

A keddi versenynapokra kiírt bajnokságból még nyolc állomás van hátra. Az eredeti tervek szerint Bowman és Neuman mindegyiken részt vett volna.


ELŐZMÉNY:

>>>>>30. születésnapján szenvedett hatalmas balesetet Alex Bowman [VIDEÓ]