Az internet népe szénné trollkodta a „McLaren idei első győzelmét” (a cég honlapja pedig lehalt az eladhatatlan győztes miatt)

Az internet népe szénné trollkodta a “McLaren első idei győzelmét” (a cég honlapja pedig lehalt az eladhatatlan győztes miatt)
credit: James Gilbert/Getty Images/NASCAR



Igazi flúgos fináléban szerezte meg idei második NASCAR Cup-győzelmét Kyle Busch.

A Richard Childress Racing versenyzője a Talladega Superspeedwayen rendezett GEICO 500 túlnyomó részében nem sok vizet zavart a pályán, a hajrában viszont sikerült az élre kerülnie köszönhetően üzemanyagstratégiájának, valamint a baleseteknek.

A kétszeres főkategóriás bajnok idén igazolt a nagy múltú csapathoz, miután korábbi munkaadója, a Joe Gibbs Racing képtelen volt új szponzort találni a távozó Mars Inc. helyére.

A gárda, valamint gyártópartnerük, a Toyota tavaly egyaránt tett olyan megjegyzéseket, miszerint azért ütköztek nehézségekbe, mert Busch már “nem eladható” figura.

Ezzel szemben az RCR-nél dúskál a támogatókban, most Degán pedig egy újabb cég debütált az autóján a McLaren Custom Grills képében.

A grillezéshez szükséges felszereléseket forgalmazó vállalatnak az égvilágon semmi köze nincs a wokingiakhoz, a névazonosság miatt azonban Zak Brownék rögtön az internet trollkodó népének céltáblájává váltak.



És, hogy mennyire jött be Busch a „kerti” McLarennek? Nos, a vasárnapi győzelem után a hivatalos honlapjukat olyan sokan keresték fel, hogy konkrétan lehalt.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Csődöt mondott bukókeret, összeroncsolódott cockpit: Tragédiával is végződhetett volna Kyle Larson balesete

>>>>>Fura futam a NASCAR-ban, ahol a 12. helyezett kapta a legtöbb pontot (+ még a McLaren is boldog lehetett)

















Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy