NASCAR: Zane Smith veszi át a súlyos testi sértés miatt letartóztatott Cody Ware helyét Martinsville-en

A Rick Ware Racing hivatalosan bejelentette, hogy a Cup Series vasárnapi, Martinsville Speedwayen rendezendő fordulóján Zane Smith fogja vezetni az 51-es számú Fordjukat.
Az autó eredeti versenyzőjét – egyben a csapat tulajdonosának fiát -, Cody Ware-t határozatlan időre felfüggesztette a NASCAR, miután hétfőn súlyos testi sértés vádjával letartóztatták.
A 27 éves észak-karolinai még a múlt hét folyamán fojtogatott egy meg nem nevezett nőt komoly sérüléseket okozva. Ware 3000 dolláros óvadék fejében már szabadlábon van, első bírósági megjelenésére pedig május elsején kerül sor.
A regnáló Truck Series bajnok Smith ezzel negyedik rajtját teljesítheti királykategóriában immár a hármadik különböző alakulat színeiben.
Tavaly Gatewayen a COVID miatt partvonalra került Chris Buescher helyetteseként debütált az RFK Racinggel Gatewayen, az idei Daytona 500-on és Phoenixen pedig már a Front Row Motorsports autójával hajtott pályára. Eddigi legjobb eredményét a szezonnyitó 500-on hozta, amelynek végén a 13.-ként intették le.
Az RWR további tervei egyelőre nem ismertek, az viszont biztos, hogy Smith a jövő heti talladegai futamon nem lesz elérhető számukra, miután az FRM-mel kötött részidős szerződése alapján az ő 38-as Fordjukat fogja terelgetni a legendás oválon.
A 15-ös Fordot a korábbi terveknek megfelelőn JJ Yeley vezeti Martinsville-en.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough