NASCAR: Bell nyert, Larsonon bosszút álltak a bristoli dirtön

NASCAR: Bell nyert, Larsonon bosszút álltak a bristoli dirtön
credit: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR

NASCAR: Bell nyert, Larsonon bosszút álltak a bristoli dirtön


Ahogyan arra számítani lehetett, meglehetősen kaotikus versenyt hozott a NASCAR Cup vasárnapi Food City Dirt Race-e.

A Bristol Motor Speedway ideiglenes dirtjén rendezett futamot – a szakaszok közti piros zászlókat leszámítva – összesen tizenkétszer kellett megszakítani változatos kipördülések, falazások és menetiránnyal szemben megálló autók miatt.

A folyamatosan változó pályaviszonyokkal megnehezített verseny leintése után viszont egy csapatnak kollektíve fülig ért a szája.

A 20-as számú Toyotával Christopher Bell látta meg elsőként a kockás zászlót, aminek révén Cup-karrierje ötödik, egyben idei első győzelmét ünnepelhette.

A 28 éves pilóta egyben az idény elmúlt nyolc futamának hetedik különböző győztese lett és átvette a vezetést az összetettben is.

Másodikként Tyler Reddick ért célba a 23XI Racinggel, míg a harmadik pozíciót Austin Dillon kaparintotta meg a Richard Childress Racing színeiben.

Ricky Stenhouse Jr.-t a negyedikként intették le, ami az idei második legjobb befutója lett a februári Daytona 500 győzelme óta.

A top 5 sorrendjét a törött ujjal versenyző Chase Briscoe zárta.

A Stewart-Haas Racing pilótája azonban a hajrában nem fűzte szorosabbra barátságát Ryan Blaneyvel.

A Team Penske-s a második pozícióból iramodhatott neki az utolsó restartnak, joggal reménykedve abban, hogy végre megszakíthatja hosszú nyeretlenségi sorozatát és a 2021 nyarán rendezett daytonai Coke Zero 400 után ismét látogatást tehet egy pontozásos futam victory lane-jén.

Ígéretes kilátásaira azonban hamarosan keresztet is vethetett, miután Briscoe nemes egyszerűséggel kiforgatta.

Ennek következtében Blaneynek be kellett érnie a huszonharmadik hellyel.

A versenyt követően Briscoe elnézést kért, a szóban forgó manőverét pedig „idiótának” nevezte.

Szintén pocsék napot tudhatott maga mögött egy másik Penske-fiú, név szerint Joey Logano is.

Az egy nappal korábban – pont Blaneyvel a spotteri standon – még domináns Trucks-győzelmet aratott kétszeres Cup-bajnok már az első szakaszban több balhéba belekeveredett, végül pedig a 96. körben végleg kiállni kényszerült a felfüggesztés sérülése miatt.

Baleset miatt szintén idő előtt vette le sisakját a Cup-debütálását a Kaulig Racinggel megejtett late model szupersztár Jonathan Davenport is.

A legemlékezetesebb pillanatokat viszont Ryan Preece és Kyle Larson szolgáltatta.

Utóbbi 2021-es bajnok a pole-ból kezdhette meg a versenyt, majd összesen 75 kört töltött az élen megnyerve az első szakaszt is.

Az eredménylistán mégis csak a harmincötödikként jegyzik, köszönhetően Stewart-Haas Racing-es kollégájával történt afférjának.

Preece még a második szakaszban konfrontálódott vele, miután Larson egy csata hevében kis híján kiütötte.

„Szét fogjuk rúgni a seggét” – mondta az incidens után csapatrádióján az SHR-es.

„Biztosra megyünk, hogy viszonozzuk a szívességet. Ez nem hiba volt a részéről.”

A „bosszúra” végül a harmadik szakaszban került sor, miután Larson egy megforgás után a mezőny végére esett vissza.

Preece kétszer is ráhúzott a Hendrick Motorsports 5-ös Chevyjére, ami végül a falban kötött ki. Az autóban olyan mértékű kár keletkezett, hogy ezen a ponton be is fejeződött Larson napja.

Az esetről bővebben ebben a cikkben lehet olvasni:

>>>>>„Azt hittem, hogy felnőtt emberek vagyunk” – Larson értetlenül áll Preece bosszúja előtt

A verseny végül sárga zászló alatt ért véget az utolsó körben történt, ötautós baleset miatt.

A láncreakciót Chris Buescher indította be, miután hátulról eltalálta Daniel Suarezt. A mexikói ennek hatására megforgott, magával rántva Josh Berryt is, akit végül Preece, majd Ross Chastain is eltalált.

Szerencsére minden versenyző ép bőrrel megúszta.

A NASCAR Cup következő fordulóját április 16-án, a Martinsville Speedwayen rendezik.