„Azt hittem, hogy felnőtt emberek vagyunk” – Larson értetlenül áll Preece bosszúja előtt
Tökéletesen indult Kyle Larson számára a NASCAR Cup vasárnapi dirtfutama a Bristol Motor Speedwayen.
A Hendrick Motorsports versenyzője a pole-ból rajtolva 75 kört töltött az élen, megnyerve az első szakaszt.
A második felvonásban viszont összeakadt a Stewart-Haas Racinget szolgáló Ryan Preece-szel, kettejük csatája hevében pedig utóbbi pilóta kis híján a falban kötött ki.
Az eset után az SHR-es rögtön kifakadt a csapatrádión:
„Szét fogjuk rúgni a seggét. Biztosra megyünk, hogy viszonozzuk a szívességet. Ez nem hiba volt a részéről.”
Preece nem sokkal később ki is forgott, amihez viszont már semmi köze nem volt Larsonnak.
A sztori végül a 175. körben érkezett el a fináléjához.
Az 5-ös Chevy korábban szintén megpördült és ennek hatására visszaesett a mezőny végére. Hamarosan pedig újra összetalálkozott Preece-szel, aki az első adandó alkalommal bele is rakta őt a falba.
A kontakt miatt olyannyira megsérült az autója, hogy végleg ki kellett állnia.
Preece rögtön ezután – a büntetés elkerülése érdekében – túlkormányzottságra hivatkozott, a futam után viszont már csak „kemény versenyzésként” jellemezte a történteket.
PREECE SPINS!
— NASCAR on TSN (@NASCARonTSN) April 10, 2023
Having a strong showing and running 8th, the No. 41 goes around off Turn 2 after a wild couple of laps.#NASCAR #FoodCityDirtRace pic.twitter.com/SxIs1y4F1a
Larson azonban egyáltalán nem volt lenyűgözve.
„Feltételezem, hogy körülbelül másfél óra telt el az eset óta” – nyilatkozta azt követően, hogy útjára engedték a kötelező orvosi ellenőrzés után.
„Nem az én hibám volt, hogy megforgott és hátraesett, ezért arra gondoltam, majd megnyugszik. Nyilvánvalóan viszont nem így lett, nekem jött és beletett a falba, ami véget vetett a napunknak. Ez van. Egy kicsit meglepett a dolog, mert már olyan sok idő elmúlt. Ahogyan már mondtam, nem én tehettem arról, hogy visszaesett. Valami történt vele a 2-es kanyarból kijövet, aminek hatására kipördült. Azt hittem, hogy felnőtt emberek vagyunk és túllépünk a másfél órával korábbi dolgokon, de nem ez történt.”
A 30 éves kaliforniait azért is meglepte kollégája reakciója, mert emlékei szerint korábban még sosem volt gondjuk egymással a pályán.
„Őszintén szólva nem versenyeztem ellene túl sokat. Az elmúlt évben alig szerepelt a Cupban, korábban pedig nem a legjobb autó volt alatta. Nem töltöttem sok időt körülötte és arra sem emlékszem, hogy valaha is haragudtam volna rá, vagy ő rám. Egy biztos, én sosem nehezteltem rá semmiért.”
Mindent összevetve Larson inkább magát hibáztatja a kialakult helyzetért.
„Igazából legfőképpen csak magamra vagyok dühös. Nem kellett volna ott lennem hátul. Én forogtam meg.”
KAPCSOLÓDÓ: Bell nyert, Larsonon bosszút álltak a bristoli dirtön
More Kyle Larson and Ryan Preece replays in Bristol ? https://t.co/x5X2A06v2v pic.twitter.com/vhhkBYftiv
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) April 10, 2023
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough