NASCAR: Győzelemmel debütált új munkahelyén Ryan Blaney, Joey Logano mindent vitt Bristolon

Joey Logano abszolút dominanciáját hozta a NASCAR Truck Series szombati futama a Bristol Motor Speedway dirtjén.
A ThorSport Racingnek vezető, kétszeres Cup-bajnok a negyedik helyről kezdhette meg a versenyt, de gyorsan a mezőny legelejére tornászta magát. Innentől fogva 138 kört töltött az élen a 150-ből, megnyerte mindkét szakaszt, végül pedig a kockás zászlót is ő látta meg elsőként.
Ezen siker révén nyolc rajtjából immár a másodikat tudta trófeára váltani a 2015-ös, martinsville-i forduló után.
Ráadásként életben tartotta a nemzeti harmadosztályban uralkodó sormintát is, miután ő lett az eddigi tizenkét dirtön rendezett futam tizenkettedik különböző győztese.
Külön kiemelendő még, hogy ezt a fegyvertényt a királykategóriában hozzá hasonlóan szintén a Team Penske-t szolgáló Ryan Blaney hathatós segítségével hozta össze.
A 29 éves ohiói életében először teljesített szolgálatot a Trucks spotterállásában, így most elmondhatja magáról, hogy „navigátori minőségben” jelenleg 100%-os a győzelmi aránya.
Logano számára kifejezetten bejönnek az ilyen jellegű összefonódások, lévén a fentebb említett, nyolc évvel ezelőtti elsőségét az akkoriban szintén a csapattársának számított Brad Keselowski saját gárdájának színeiben húzta be.
„A csapat nagyszerű autót adott nekem” – nyilatkozta a leintés után Logano.
„Jól sikerült a kvalifikációs futamunk, majd a főversenyen képesek voltunk már nagyon korán az élre kerülni, innentől pedig irányításunk alatt tartottunk mindent. Nem vagyok biztos abban, hogy tanultunk egyáltalán valamit, amit vasárnap [a Cupban] hasznosítani tudnánk, mivel nem versenyeztem valami sokat, de mókás volt vezetni ennyi kört. Blaney személyében volt egy nagyszerű spotterem is, akik végig szórakoztatott és jól éreztük magunkat.”
A bristoli dirt második helyén egy újabb ThorSport-pilóta Ty Majeski zárt, de top 5-tel fejezte be a napot William Byron, Matt Crafton és Grant Enfinger is.
A hatodik pozíciót az újonc Jake Garcia szerezte meg, míg hetedikként a sérülten versenyző Chase Briscoe ért célba.
A versenyt összesen tizenegy alkalommal kellett megszakítani, ebből kilencszer pályán történt incidens miatt. Komolyabb, személyi sérüléssel járó baleset azonban szerencsére nem történt.
Tonight, it was the Joey Logano Show at @ItsBristolBaby! pic.twitter.com/z6A50NDLKZ
— NASCAR CRAFTSMAN Trucks (@NASCAR_Trucks) April 9, 2023


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough