Ügyes: Kyle Larson rendezett egy futamot, aztán megnyerte magának a fődíjat

Ügyes: Kyle Larson rendezett egy futamot, aztán megnyerte magának a fődíjat
credit: Volunteer Speedway



Magyar idő szerint pénteken éjjel, a Volunteer Speedwayen került megrendezésre a Kyle Larson Late Model Challenge.

A név nem véletlen, hiszen a második éve lebonyolított verseny promótere maga a NASCAR Cup 2021-es bajnoka volt.

Természetesen Larson a mezőnyben is tiszteletét tette, a kvalifikációk során a második rajthelyet kiharcolva.

Az 50 körös főfutam során rendkívül komoly csatákat vívott a late modelek világának abszolút szupersztárjával, a pole-os Jonathan Davenporttal. A győzelemhez vezető, utolsó előzést tizennégy körrel a leintés előtt vette át, parádés vezetéssel behúzva az első helyet, azzal együtt pedig a 20.000 dolláros fődíjat.

Davenportnak végül be kellett érnie a harmadik pozícióval, miután a hajrában még Dale McDowell is megelőzte.



„Csak még jobban nyerni akarsz, ha Jonathan indul mellőled, mert ő átkozottul jó” – méltatta ellenfelét Larson.

„Micsoda futam! Minden egyes late model verseny őrült és rettenetesen szórakoztató volt, amiken idén csak indultam.”

A mezőnyben két további Cup-sztár is szerepelt Kyle Busch és Chase Briscoe személyében. Az utolsó sorból indulva végül a 16., illetve a 18. helyeken zártak az összesen huszonnégy autó között.

Visszatérve Davenportra, a 39 éves pilóta ezen a hétvégén, a Bristol Motor Speedway dirtjén a NASCAR-ban is felbukkan egyaránt nevezeve a Truck és a Cup Series fordulóira. A nemzeti harmadosztályban a Spire Motorsports színeiben hajt pályára, míg a királykategóriában a Kaulig Racing biztosít számára lehetőséget a debütálásra.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy