NASCAR: Íme döntés – Amit szabad a nagycsapatnak, nem szabad a kiscsapatnak

A Nemzeti Motorsport Fellebbviteli Testület szerdán tárgyalta a Kaulig Racing ügyét.
A csapat 31-es számú, Justin Haley által vezetett autójáról még a Phoenix Racewayen rendezett edzés után foglalták le a motorháztetőn lévő egyik légbeömlőt szabálytalanágot feltételezve.
A NASCAR gyanúja később beigazolódott, aminek következtében a csapattól 100-100 pontot elvettek az autók és a pilóták pontversenyében, megvontak tőlük további 10 playoff-egységet, a crew chiefet négy futamról eltiltották, pluszban pedig még 100.000 dollár pénzbírságot is kiszabtak.
A Kaulig fellebbezett a döntés ellen, a végkifejlet viszont nem épp az lett, mint amire a Hendrick Motorsports múlt heti, hasonló okokból történt ügye után számítottak.
A testület mindössze annyiban enyhítette a NASCAR szankcióját, hogy 100 pont helyett 75-re csökkentette a pontlevonás mértékét. Minden mást változtatás nélkül hagytak.
Mint ismeretes, a Hendrick Motorsportsot szintén az illegálisan módosított légbeömlők miatt büntette meg a NASCAR pontosan ugyanekkora mértékben. Az ő esetükben ráadásul mind a négy Chevyjük összesen nyolc elemét lefoglalták, míg a kétautós Kaulignál a négyből csak egyet találtak problémásnak.
A fellebbezés viszont az HMS esetében jóval sikeresebb lett, hiszen – bár a testület megerősítette, hogy csalást követtek el – mégis visszakapták az összes pontjukat, pusztán csak a pénzbírság és a crew chiefek eltiltása maradt érvényben.
A NASCAR akkor erre reagálva sajtóközleményben fejezte ki mélységes csalódottságát.
Fontos megjegyezni, hogy a testületnek semmi köze nincs a NASCAR-hoz és mindkét ügyben mások voltak a döntéshozó panel tagjai.
A döntés okát egyik esetben sem hozták nyilvánosságra és az előírások értelmében nem is kötelezhetőek erre.
„Elkeserítő” – nyilatkozta a Kaulig Racing elnöke, Chris Rice a FOX Race Hub című műsorában.
„Már legalább ötven üzenetet kaptam csapattulajdonosoktól, crew chiefektől és másoktól a NASCAR-ban, közülük sokan egyszerűen hihetetlennek találták a döntést.
Én a végtelenségig kiállok a garázsban dolgozó srácok és mindenki más mögött a Kaulignál. Betartottuk a szabályokat és azt tettük, amiről tudtuk, hogy legális. Kemény órákon vagyunk túl, de nem fogok hazudni: ezt is átvészeljük. Még csak két éve vagyunk a Cupban. Ez a nagyszerű dolog a csapatunkban, hogy sosem adjuk fel. Most sem fogjuk.”
Rice csütörtökön hivatalosan megerősítette, hogy nem áll szándékukban annyiban hagyni a dolgot és a végső fokon eljáró tisztviselő elé tárják az ügyet.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough