A NASCAR-versenyzés nem sportteljesítmény? Újabb pilóta cáfolta meg ezt a tévhitet

A NASCAR-versenyzés nem sportteljesítmény? Újabb pilóta cáfolta meg ezt a tévhitet
credit: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media



Folyamatos csaták, koccanások és három overtime után nyerte meg NASCAR Cup-karrierje negyedik versenyét Tyler Reddick.

A múlt vasárnapi siker kapcsán a 23XI Racing pilótája a minap a Rubbin in Racing podcast vendége volt.

A műsorban többek között elmondta, hogy az autóban okosórát is viselt az egészségügyi állapotának ellenőrzése céljából.

„A pulzusszámom két órán át a legmagasabb, vörös zónában volt” – szemléltette Reddick azt, hogy mennyire embert próbáló is volt a viadal.

„A verseny utolsó körében pedig elérte a 201-et, miközben a nyugalmi értékem általában 47-48 szokott lenni.”

Mindebben jelentős szerepet játszott az autóban uralkodó hatalmas hőség is, ami az olyan közismerten nagyon rendkívül fitt pilótákat is nagyon megviselte, mint például Jenson Button.

Rendkívül meleg volt és nem volt hűtés sem az ülésemnél. Akkora volt a forróság, hogy azt hittem, el fogok ájulni” – nyilatkozta a leintés után a Rick Ware Racinggel debütált, végül 18.-ként célba ért brit.

Emiatt kétszer is ki kellett mennem a pitbe, ahol jeget raktak rám és adtak rengeteg vizet. Közel álltam ahhoz, hogy kiszálljak az autóból, mert biztos voltam abban, hogy rosszul leszek. A futam során legalább nyolc, vagy kilenc palack vizet ittam meg. A csapat folyamatosan nyugtatott, ez az oka annak, hogy végül olyan jó eredménnyel végeztünk.

Vitatja még valaki, hogy az autóversenyzők nem sportolók?


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Azt hiszed, hogy az autóversenyzők nem élsportolók? Gondold át újra!

>>>>>Button rosszullét miatt majdnem feladta debütáló NASCAR-futamát