Hailie Deegan elmondta, hogy mi a baj a NASCAR-ral

Finoman szólva sem lehet elégedett amerikai nézettségi mutatóival a NASCAR.
Az elmúlt három, Las Vegasban, Phoenixen és Atlantában rendezett Cup-futam 12-15%-os csökkenést hozott a 2022-es évhez képest, amit sokan előszerettel indokolnak azzal, hogy sérülése miatt nem versenyzett rajtuk a bajnokság zsinórban ötször legnépszerűbb pilótájának tartott Chase Elliott.
Ez azonban nem magyarázat arra, hogy már a szezonindító Clash rátája is 14.8%-os mínuszt hozott az előző idényhez viszonyítva.
A halványuló érdeklődés kapcsán a Truck Series kétszeres legnépszerűbb versenyzője, Hailie Deegan a Monster Energy Unleashed című podcast vendégeként elárulta, hogy szerinte mi állhat valóban a háttérben.
A ThorSport Racing pilótája a sportág egyik legaktívabb kontentgyártójának számít, ennek köszönhetően pedig Instagram-követőinek száma meghaladja az 1.3 milliót, YouTube-csatornájának több, mint 535.000 feliratkozója van, videói nézettsége pedig már önmagukban többszázezerre rúgnak.
Véleménye szerint a NASCAR ott követi el az egyik legnagyobb hibát, hogy nem használja ki a közösségi oldalakban rejlő lehetőségeket. Vagyis nemes egyszerűséggel nem halad a korral.
„Az emberek megnézik élőben a versenyt, utána pedig azt mondják: ‘Egy-két nap múlva a színfalak mögé is betekinthetek Hailie videói által’. Szerintem nagyon menő módja ez annak, hogy rávegyük az embereket a futamok megtekintésére, majd ezt követően elmondjuk a saját szemszögünkből is a történteket. A rajongók így olyan extra tartalmakhoz jutnak, amikhez máshol nem, ezáltal pedig jobban kezdenek érdeklődni a sport iránt. Bárcsak jobban kivehetném a részemet a NASCAR marketingjéből is és segíthetnék nekik.
El kellene felejteniük az előre megrendezett szituációkat. Példának okáért ne küldjenek operatőröket a Cup-pilóták mögé, hogy felvegyenek Insta-sztorinak egy olyan videót, amin épp a rajtrácson sétálnak, ráírva ‘Itt az idő a versenyre’. Ez gáz. Sürgősen be kellene fejezni.
Szerintem a sikeres influencereket kell figyelni, nem pedig olyanokra hagyni a marketinget, akik tanulták ugyan a főiskolán, de mindannyian ugyazt a tananyagot, ezért minden projekt teljesen egyforma. Nincs egyediség. Kérjenek tanácsot influencerektől és hagyatkozzanak kevésbé a tankönyvekre.„
A másik problémának magukat a pilótákat tartja.
„Az sem segít, hogy nagyon kevés egyéniség mutatkozik meg. Az emberek szeretnek másokkal kapcsolódási pontot találni. Meglehetősen nehéz viszont egy versenyzővel azonosulni és érdeklődve követni a karrierjét, ha alig mutat meg valamit magából és nem mond semmit. Szerintem ez nagyon hiányzik a NASCAR-ból. Ezt viszont a versenyzőknek is akarniuk kell, mondom én versenyzőként. A NASCAR-nak vannak a legodaadóbb rajongói. Ha valakit igazán megkedvelnek, akkor egész életükben kötődni fognak hozzá.
Ez generációkon átívelő dolog is lehet. Ha valaki mondjuk megrögzött Jimmie Johnson rajongó volt, akkor valószínűleg a gyermeke is elkezdte nézi a futamokat és könnyen lehet , hogy most már [a hétszeres bajnok 48-as rajtszámát átvett] Alex Bowman szurkolója.
Ilyen egyszerű. Csak akarni kellene.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough