Button annyira izgult első NASCAR-edzése előtt, hogy elfelejtette, hogyan kell beindítani az autót

Button annyira izgult első NASCAR-edzése előtt, hogy elfelejtette, hogyan kell beindítani az autót
credit: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

Button annyira izgult első NASCAR-edzése előtt, hogy elfelejtette, hogyan kell beindítani az autót


A 28. pozícióban zárta élete első NASCAR-edzését Jenson Button.

Az ötven perces gyakorlás az akklimatizálódásról szólt a brit szupersztár számára, így nem is az volt a cél, hogy gigantikus köridőket hozzon.

Bár tizenhét éven át tartó Forma-1-es karrierje után számos, különböző szakágban kipróbálta magát, saját bevallása szerint viszont még így rettenetesen izgult a nagy nap előtt.

Ennek révén pedig sikerült egyet bakiznia is.

„Elfelejtettem, hogyan kell beindítani az autót, ami elég érdekes volt” – mondta nevetve Button az edzést követő sajtótájékoztatóján.

„Szóval visszatolták a kocsit én pedig közöltem, hogy ‘Ez nem indul’. Volt néhány kapcsoló, amit még használnom kellett, de utána már minden rendben ment.”

A Rick Ware Racing 15-ös számú – de a Stewart-Haas Racing által felkészített – Fordjával debütáló versenyző több ismeretlennel is szembenézett tűzkeresztsége során.

Meglepte, hogy mennyire kicsi a tapadás, szokatlan volt számára a hideg abroncsokon való pályára hajtás, elmondása szerint pedig ezt megelőzően még soha nem vezetett szekvenciális váltóval bíró autót sem.

Ráadásként azt is meg kellett szoknia, hogy egy pillanatig sincs egyedül a volán mögött.

„Érdekes, hogy vannak spottereim, még sosem tapasztaltam ilyet! A srácok végig a fülemen vannak és elmondják, hogy milyen a forgalom előttem, mögöttem…. Ez nagyon megnyugtató. Valahol tetszik is. A spottereinknek amúgy is nagyon megnyugtató a hangjuk. Szerintem ez különösen jó lesz majd vasárnap, amikor minden őrültté válik!”

Button óvatosan, de bizakodva tekint a bemutatkozó versenye elé.

„Az autóvezetés olyasmi, amit egész életemben csináltam, ezért szerintem sebesség terén versenyképes leszek. Ott van viszont a másik oldal, a tapasztalatlanságom. Például amikor hatan egymás mellett vágódunk be az 1-es kanyarba. Ráadásul ahogyan észrevettem az edzésen, az emberek itt nem húzódnak le az útból, ha lassú körön vannak, te pedig gyorson. Sokat kell tanulnom, ez a sport nagyon, nagyon különbözik attól, amihez hozzászoktam. Megbirkózom a nehézségekkel! Alig várom a kihívást.”