NASCAR: Räikkönen új otthonra lelt a Trackhouse-nál és több más széria komoly ajánlatát is visszautasította

NASCAR: Főnöke szerint Räikkönen új otthonra lelt a Trackhouse-nál és több más széria komoly ajánlatát is visszautasította
Kimi Räikkönen és Justin Marks (credit: Trackhouse Racing/PROJECT91)



NASCAR Cup-karrierje második versenyére készül Kimi Räikkönen.

A finn szupersztár tavalyi, Watkins Glen-i debütálásához hasonlóan ezúttal is a Trackhouse Racing 91-es Chevy Camaróját vezetheti, méghozzá a COTA képében egy olyan pályán, amit már nagyon jól ismer.

Az austini roadhoz ráadásul kellemes emlékei is fűződnek, hiszen 2017-ben a harmadikként intették le az itt megrendezett Amerikai Nagydíjon, egy évvel később pedig már a dobogó legfelső fokán kortyolhatott bele a pezsgőbe. Ez utóbbi egyben a legutolsó diadala is lett a Forma-1-ben.

„Nyilvánvalóan nagy segítség, hogy ismerem a pályát” – idézi az Autosport Räikkönent.

„Persze eltérő érzés, ha egy F1-es és egy NASCAR Cup-autóval mész körbe rajta. Amikor először kihajtok a pitből, muszáj lesz emlékeztetni magam arra, hogy sokkal kevesebb a leszorítóerő.”



A 43 éves pilóta augusztusban, a Glenen abszolút újoncként rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott, a táv során pedig még a top 10-be is sikerült beverekednie magát. A jó helyezéstől viszont egy, önhibáján kívüli balesetből fakadó kiesés végképp megfosztotta.

Ha pedig ez nem lett volna elég, az ütközés következtében még a csuklója is megsérült.

Mindebből adódóan most joggal reménykedik egy szerencsésebb végkimenetelű futamban.

„Nagyszerű tapasztalat volt a tavalyi. Sajnos az eredmény nem az lett, mint amire számítottunk, mivel belekeveredtünk egy balesetbe, de ez a versenyzés része. Izgatott vagyok, hogy megint nekivághatok és remélhetőleg kimaradunk minden komolyabb problémából. Trükkös lesz, az biztos, de minél inkább benne leszünk a hétvégében, annál könnyebbé válik. Legalább most már van fogalmam arról, hogyan közelítsem meg az egészet. Szerintem tavaly jó munkát végeztünk. Hogy az autó idén jobb eredményt hoz-e nekünk? Nem tudom, remélem.”

A Trackhouse társtulajdonosa, Justin Marks szintén bizakodással tekint az EchoPark Automotive Grand Prix elé.

„Az elmúlt évben nagyszerű versenyünk volt és úgy hagytuk el Watkins Glent, hogy még többet akarunk. Örülök neki, hogy ezt a hétvégét össze tudtuk hozni. Kimi egy világklasszis tehetség és megtiszteltetés őt a csapatunknál tudni. Mindent teljesített, amiben reménykedtünk. Megmutattuk neki, hogy mennyire versenyképes, profi és szórakoztató a NASCAR napjainkban.”

A SiriusXM NASCAR Radiónak adott legutóbbi interjújában Marks elárulta, hogy a Räikkönennel való munka további futamokra is kiterjedhet.

Kimi tavaly fantasztikusan teljesített. Maximálisan fitt és felkészült volt. Amikor [a Watkins Glen-i fordulónak] vége lett, azt mondtam neki, hogy pár hét múlva dumáljunk megint, amikor elkezdjük tervezni a PROJECT91 2023-as programját. Neki akartam elsőként felajánlani az újabb lehetőséget. Kimi a családunk része lett és nagyon jól érezte magát, miközben velünk versenyzett. Igazán izgatott, hogy visszatérhet és most már olyan pályán vezethet, ahol korábban is járt.

Az utolsó F1-es győzelmét is itt aratta a Ferrarival. Tehetsége alapján abban a bizonyos felső 1%-ban van, pluszban pedig még igazán akarja is ezt csinálni. Folyamatosan kapja az ajánlatokat Le Mans-ra, a WEC-be, hívják a Formula E-be és azt is tudom, hogy egy másik NASCAR-csapat is megkörnyékezte. Ő viszont úgy döntött, ha versenyez idén, akkor azt a Trackhouse-zal fogja megtenni. Azt hiszem, otthonra talált nálunk.

A PROJECT91 idén már több futamon is jelen lesz. Az ajtó határozottan nyitva áll a folytatásra Kimi számára, ugyanakkor terveink szerint több más pilóta is osztozni fog az ülésen. Hamarosan megtesszük az erre vonatkozó bejelentéseket.”


KAPCSOLÓDÓ:







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy