„Ez kemény” – Jenson Button is megszólalt Chase Elliott sérülése kapcsán

“Ez kemény” – Jenson Button is megszólalt Chase Elliott sérülése kapcsán
credit: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media

“Ez kemény” – Jenson Button is megszólalt Chase Elliott sérülése kapcsán


Jelen állás szerint Chase Elliottnak még legalább hat hetet kell várnia arra, hogy újra versenyautóba ülhessen.

A Hendrick Motorsports pilótája múlt pénteken, snowboardozás közben szenvedett sípcsonttörést, aminek következtében rögtön háromórás sürgősségi műtétre szorult.

Sérülése mértékéről semmilyen információt nem adtak ki, Dale Earnhardt Jr. viszont podcastjében, a Dale Jr. Downloadban annyit elárult, hogy a 2020-as NASCAR Cup-bajnok egyelőre minimálisan sem terhelheti a lábát.

A történtek kapcsán komoly viták születtek arról, hogy a versenyzők mit tehetnek és mit nem a szabadidejükben.

A pro oldal szerint ők is emberek, akiknek muszáj élni az életüket a pályákon kívül is.

A kritikusok viszont azzal érvelnek, hogy több száz személy munkájára van hatással az esetleges kiesésük, nem beszélve a több millió dolláros szponzorációs szerződésekről.

A téma a FOX NASCAR Race Hub legutóbbi adásában is felmerült.

A vendég Jenson Button volt, aki március végén, a COTA-n ejti meg debütálását a Cupban.

A Forma-1 2009-es világbajnoka ezt követően még júliusban, Chicago utcáin, majd augusztusban, az IMS roadján is vezetni fogja a Rick Ware Racing 15-ös számú, ámde a Stewart-Haas Racing által felkészített Ford Mustangját.

A 43 éves brit emellett a Hendrick Motorsports és a NASCAR közös, Le Mans-i programjának is egyik pilótája Jimmie Johnson és Mike Rockenfeller mellett.

„Az egyik szerződésem nem tette lehetővé számomra, hogy motorozzak” – mondta Button, mire a műsorvezetők rögtön neki is szegezték a kérdést:

„Akkor mit csináltál? Egy kipárnázott szobában lógtál?”

Erre Button így válaszolt:

„Túléltem. Egy másik szerződésem pedig nem engedte meg számomra, hogy síeljek. Amikor kiszabadultam ezekből a kontraktusokból már jóval gyakrabban jártam például gokartozni és sikerült is eltörnöm a bordáimat.”

Több NASCAR-pilóta – köztük Denny Hamlinnel és Kevin Harvickkal – azzal érvelt, hogy a versenyzők mentális egészsége miatt is fontos, hogy szabadidejükben azt csináljanak, ami akarnak.

Ezzel Button is egyetért, ugyanakkor a kockázatvállalásra is figyelmeztet.

„Ezek a srácok imádják az adrenalint és a határok feszegetését. Ezért kemény dolog korlátozni őket mindebben, hiszen már eleve sokat tesznek a sportért. Sok futam van és muszáj kikapcsolódni. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenned, hogyha ilyesmit csinálsz és megsérülsz, akkor az nem csak neked fog fájni.”