NASCAR: William Byron visszatér Kyle Busch csapatához

NASCAR: William Byron visszatér Kyle Busch csapatához
credit: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media



Hét év után ismét a Kyle Busch Motorsports kötelékébe lép William Byron.

A NASCAR Cupban a Hendrick Motorsportsot erősítő versenyző három futamon fog indulni a Craftsman Truck Seriesben, méghozzá az 51-es számú Chevy Silverado volánja mögött.

Első versenyére április 8-án, az ideiglenesen dirt-borításúvá alakított Bristol Motor Speedwayen kerül sor, majd ezt követi május 12-én Darlington, végül pedig egy héttel később a nagy visszatérő North Wilkesboro Speedway.

Byron 2016-ban teljesített komplett idényt a KBM-mel a nemzeti harmadosztályban. Az év során hét győzelmet szerzett, az összetettet pedig ötödikként zárta behúzva a legjobb újoncnak járó címet.

Eddigi utolsó Trucks-bevetése tavaly volt Martinsville-en, amit végül sikerült is megnyernie a Spire Motorsports színeiben.

Emellett pedig az is hivatalosnak tekinthető, hogy a 25 éves észak-karolinai az Xfinity Seriesben is lehetőséget kap.

Hendrickék idén is tiszteletüket teszik a másodvonalbeli bajnokságban összesen négy futam erejéig. Ebből Byron kapja meg a COTA-t, Alex Bowman Watkins Glenen pattanhat volán mögé, míg Kyle Larson Sonomán és Darlingtonon vezethet.

Az Xfinity-projekt, valamint Byron Trucks-versenyeinek főszponzora egyaránt a HendrickCars.com lesz.