NASCAR: A Hendrick Motorsports idén is elviszi Cup-sztárjait az Xfinitybe

NASCAR: A Hendrick Motorsports idén is elviszi Cup-legénységét az Xfinity Seriesbe
credit: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media



2023-ban is folytatja nemzeti másodosztályú programját a Hendrick Motorsports.

A patinás gárda az elmúlt szezonban tért vissza az Xfinity Seriesbe négy verseny erejéig, a 17-es Chevy Camaróval.

Ennek a számnak jelentős múltja van a HMS történetében.

Darrell Waltrip 1987 és 1990 között kilenc Cup-győzelmet aratott vele, beleértve a 1989-es Daytona 500-at.

A gárda a tavalyi évet megelőzően utoljára 2002-ben használta ezt a jelölést.

Akkor Rick Hendrick tragikusan elhunyt fia, Ricky Hendrick mérette meg magát vele a Truck Seriesben, egyetlen diadalt aratva.

A versenyző és üzletember 2004-ben, 24 évesen vesztette életét repülőgép-balesetben, amelynek rajta kívül még nagybátyja, két unokahúga, közeli barátai és az HMS néhány üzleti partnere is áldozatául esett.

Az idei program újfent négy fordulót tartalmaz.

Március 25-én, a COTA-n William Byron fog pályára hajtani a 17-essel, augusztus 19-én Watkns Glenen Alex Bowman kapja meg, míg Kyle Larson két futamon is részt vesz június 10-én Sonomán, majd szeptember másodikán Darlingtonon.

A gép főszponzora ezúttal is a HendrickCars.com lesz.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy