NASCAR: Az autósport legnagyobb komikusa helyettesíti Chase Elliottot a COTA-n

VAZLAT
credit: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media



Létezik annál stílszerűbb forgatóköny, minthogy Rodney Sandstorm a Hendrick Motorsports színeiben debütál a NASCAR-ban?

Márpedig pontosan ez fog történni március 26-án.

A gárda ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy a Jeff Gordon-szuperrajongó Rodney karakterét megálmodó Jordan Taylor fogja vezetni a 9-es számú Chevyt a Cup Series Circuit of The Americason rendezendő fordulóján.

Ez egyben a 31 éves floridai pilóta legelső NASCAR-futama is lesz.

A háromszoros IMSA-bajnok és Le Mans 2015-ös kategóriagyőztese már eleve szerződésben áll az HMS-szel – aminek ugyebár az imént említett, négyszeres Cup-bajnok Gordon az alelnöke -, mint a Next Genen alapuló Le Mans-i program vezetéstechnikai tanácsadója, egyben tartalékpilótája.

Az autó eredeti gazdája, a snowboard-baleset következtében sípcsonttörést szenvedett Chase Elliott távollétében az oválpályákat továbbra is Josh Berry kapja meg.

Az Xfinity Series 2022-es bajnoki negyedik helyezettje múlt vasárnap, a Las Vegas Motor Speedwayen vezette életében először a Next Gent, a futamon pedig még gázpedálhiba is hátráltatta. Végül a 29.-ként ért célba, míg csapattársai – William Byron, Kyle Larson és Alex Bowman – kisajátították a top 3-at.

Rick Hendrick tájékoztatása szerint Elliott előreláthatólag hat hétig lesz partvonalon.

„Arra összpontosítunk, hogy Chase újra 100%-os legyen, ezért annyi időt adunk neki, amennyire csak szüksége van és gondoskodunk róla, hogy a legjobb források álljanak rendelkezésére a felépüléséhez” – idézi az HMS közleménye az alapító-tulajdonost.

„Josh meggyőzően teljesített múlt héten a nehéz körülmények ellenére is. Várakozással tekintünk elébe, hogy ő vezesse az autónkat oválon addig, amíg Chase képes lesz a visszatérésre. Jordan pedig egy világklasszis road-versenyző, aki máris velünk dolgozik a Le Mans-i 24 órásra készülő 56-os garázs programunkban. Alkalmas arra, hogy beugorjon és nagyszerű munkát végezzen a COTA-n.”

Kihagyása ellenére Elliott továbbra is harcban maradhat a rájátszásban való részvételért.

A bajnoki címért folyó hajrá egyik feltétele, hogy a versenyzőknek az alapszakasz minden fordulóján kvalifikálniuk kell. A csapatok azonban rendkívüli helyzetekben – mint például egészségügyi problémák miatti kihagyás – esetén felmentést kérhetnek ezen kitétel alól, amit a NASCAR eddig minden esetben jóvá is hagyott.

Elliott esete kapcsán azonban számos kritika született, mivel ő szabadidejében, veszélyes sport gyakorlása közben sérült meg. Sokan emiatt felelőtlennek bélyegezték meg, kollégái azonban kiálltak mellette.

A NASCAR egyelőre nem hozott döntést az ügyben, a szervezet versenyzésért felelős alelnöke, Elton Sawyer azonban kedden így nyilatkozott a SiriusXM NASCAR Radiónak:

„Még mindig nagyon korai erről beszélni és nem tudom eléggé hangsúlyozni, a legfontosabb számunkra az, hogy Chase újra egészséges legyen. Vizsgáljuk a helyzetet és információkat gyűjtünk. Amikor az orvosok megadják neki a zöld jelzést versenyzéshez, akkor már nem látok semmi okot arra, hogy miért ne kaphatná meg a felmentést. Ugyanakkor végig kell mennünk az odáig vezető folyamaton, hogy biztosak legyünk abban, minden szükséges négyzetet kipipáltunk.”


A Rodney Sandstorm-sztori: