VIDEÓ: Centiken múlt a katasztrófa az IndyCar floridai futamán

Két hajmeresztő baleset is borzolta a kedélyeket az NTT IndyCar Series vasárnapi, St. Petersburg-i szezonnyitóján.
Nem sokon múlt azonban, hogy az egyik igazán katasztrofális véget érjen.
Közvetlenül a rajt után Scott Dixon és Felix Rosenqvist ütközött, ennek hatására pedig utóbbi mclarenes lelassult. Ezzel beindította azt láncreakciót, ami egy többautós tömegkarambolban csúcsosodott ki.
A legrosszabbul az Andretti Autosportnak vezető Devlin DeFrancesco zárt, akinek már álló Dallara-Hondáját telibe kapta az AJ Foyt Racing nagy tempóval érkező újonca, Benjamin Pedersen.
Szerencsére végül mindenki megúszta sérülés nélkül, egy belső kamerás felvétel tanúsága szerint azonban csak egy hajszál válaszotta el a mezőnyt attól, hogy beláthatatlan követkeményekkel záruljon az incidens.
Az Ed Carpenter Racing 20-as Dallara-Chevyjével versenyző Conor Daly a mázlinak és persze kiváló reflexeinek köszönhette, hogy a káosz helyszínére érve nem vágódott be ágyúgolyóként a már ott veszteglő autókba, továbbá őt magát sem találták el.
„Sosem hallottam még ekkora becsapódást” – írta az indianai pilóta Twitteren.
„Olyan érzés volt, mintha egyenesen az arcom mellett történt volna. Örülök, hogy mindenki jól van.”
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Ericsson-győzelem és brutális balesetek az IndyCar szezonnyitóján
>>>>>„Nagyon sajnálom Romaint” – McLaughlin bocsánatot kért Grosjeantól

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough