IndyCar: Elhagyhatta a kórházat Jack Harvey
Szerencsére nem járt komolyabb következményekkel Jack Harvey számára a múlt vasárnapi szezonnyitón történt balesete.
A Meyer Shank Racing versenyzője a GP of St. Petersburg 42. körében találta el a gumifalban állló Rinus VeeKay (Ed Carpenter Racing) autóját. Ekkor érkezett Kyle Kirkwood (Andretti Autosport) és nagy sebességgel beleszállt Harvey #30 Dallara-Hondájába.
A 29 éves brit csak a biztonsági csapat segítségével tudta elhagyni járművét és jól látszott rajta, hogy nagyon megviselte az ütközés.
A pályán kialakított orvosi központban végrehajtott vizsgálatok után a közeli kórházba szállították elővigyázatosságból.
Az itt elvégzett tesztek szerencsére nem tártak fel komolyabb sérüléseket, így már az este folyamán útjára engedték, ezzel párhuzamosan pedig megkapta az engedélyt a soron következő, április 2-án, a Texas Motor Speedwayen rendezendő fordulón való részvételre.
„Nagyon csalódott vagyok, hogy így ért véget a versenyünk” – kommentálta a történteket Harvey.
„Nem tudtam elkerülni RInust. Amikor kiszálltam az autóból fájtak a csuklóim. Fizikailag eléggé megterhelő futam volt, de most már nagyszerűen érzem magam. Láttam, hogy a csapattársaim, Christian [Lundgaard – 9.] és Graham [Rahal – 6.] a top 10-ben végeztek, ami remek eredmény számunkra.”
A pilóta a közösségi médiában is tájékoztatta az érte aggódókat:
„Jó versenyünk volt egészen addig, amíg bele nem keveredtünk egy, valaki más által okozott káoszba. Mellékesen jól vagyok. Nincs olyan problémám, amit egy kis jég és egy hideg sör ne oldana meg. Nagyon köszönöm az IndyCar biztonsági csapatának az elképesztő ellátást. Találkozunk Texasban!”
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Ericsson-győzelem és brutális balesetek az IndyCar szezonnyitóján
>>>>>„Nagyon sajnálom Romaint” – McLaughlin bocsánatot kért Grosjeantól
Kyle Kirkwood drove over the top of Rinus Veekay and Jack Harvey.
— INDYCAR on NBC (@IndyCaronNBC) March 5, 2023
Harvey was taken to a local hospital for further evaluation. #INDYCAR pic.twitter.com/Y5jd7iH2gk
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough