A NASCAR egyelőre nem garantálja Chase Elliottnak a playoff-részvétel lehetőségét

A NASCAR egyelőre nem garantálja Chase Elliottnak a playoff-részvétel lehetőségét
credit: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media



Jelen pillanatban senki sem tudja, hogy Chase Elliott mikor csatlakozhat újra a NASCAR Cup mezőnyéhez.

A Hendrick Motorsports versenyzője múlt pénteken, snowboardozás közben szenvedett sípcsonttörést. Még aznap éjjel átesett egy sürgősségi műtéten, ami szerencsére sikeresnek bizonyult és már otthonában folytathatja lábadozását.

A csapat már kérvényezte a NASCAR-nál a különleges engedélyt, hogy majdani visszatérése esetén harcban maradhasson a rájátszásban való részvételért.

A szervezet szabályai szerint csak azok a pilóták szerepelhetnek a bajnokságról döntő, 16 fős playoffban, akik:

  • Az alapszakasz minden fordulóján nekivágnak a kvalifikációnak
  • Szereznek legalább egy győzelmet
  • Ha több, mint 16-an nyernek, akkor a pontversenyben való helyezés dönti el az utolsó továbbjutó pozíciók sorsát

Egészen a tavalyi év végéig még a top 30-ba is be kellett jutni, ezen kitételt viszont 2023-ra már eltörölték.

A NASCAR azonban az első, tehát a minden kvalin való részvételre vonatkozó pontot eddig eléggé méltányosan kezelte.

Kettős lábtörése után például megadták a lehetőséget 2015-ben Kyle Buschnak, aki végül – tizenegy kihagyott futam ellenére is – bajnokként zárt. Egy évvel később szintén rábólintottak Tony Stewart kérelmére is, noha ő nem versenybalesetben szenvedett hátsérüléseket, hanem a farmján, quadozás közben.

Tavaly Kurt Busch számára is garantálták a folytatást. A 2004-es idény legjobbja azonban pár héttel később maga vonatta ezt vissza, miután kiderült, hogy agyrázkódása miatt képtelen lesz autóba ülni.

Elliott helyzete viszont még a levegőben lóg.

A FOX értesülései szerint a NASCAR nem is fog döntést hozni az ügyében egészen addig, amíg meg nem kapja az orvosi engedélyt a versenyzéshez. Indoklásuk szerint azért, mert csak ekkor tudják majd pontosan, hogy hány futamot érintő kihagyásról van szó, ami jelentős faktor lesz a végső szó kimondásában.

A zsinórban ötször is a Cup legnépszerább pilótájának választott, 2020-as bajnok balesete komoly vitákat váltott ki, mondván felelőtlenség volt a részéről szezon közben egy olyan sérülésveszélyes sportot űznie, mint a snowboard.

A vitákat látva kollégái, sőt még az HMS vezérigazgatója is a védelmébe vette őt, egyöntetűen azzal érvelve, hogy a versenyzőknek is muszáj élni az életüket a munkahelyükön kívül.

Legutóbb pedig az ex-pilóta, jelenleg már az NBC szakértőjeként dolgozó Kyle Petty is kijelentette, ha a sportág közössége piedesztálra emeli Kyle Larsont és Kyle Buscht a NASCAR melletti, dirtpályás kiruccanásaik miatt, akkor álszentség Elliottot kritizálni a hódeszkázása okán.

A szakember azon véleményekre is reagált, miszerint Elliott maga kereste a bajt, nem a versenyautóban sérült meg, ezért nem is lenne szabad megkapnia az engedélyt.

„Chase megérdemli az egészségügyi okok miatti mentességet” – szögezte le Petty.

„Nem érdekel, hogy miként sérül meg valaki. Benne van a nevében, hogy ‘egészségügyi’ okból adják meg. Ez pedig az és pont.”

Persze – legalábbis momentán – naivitás azt gondolni, hogy pont a NASCAR arcától vennék el a playoff-esélyt.

Fontos továbbá megjegyezni, hogy hét évvel ezelőtt Stewart szintén szabadidejében szenvedte el balesetét, ennek ellenére neki is megadták a mentességet. Ebben viszont az is közrejátszhatott, hogy ekkor már hivatalos volt a szezon végi visszavonulása.