„Mindenben segítek Chase-nek” – Busch nem csak Elliott sérülése, de a lelkiállapota miatt is aggódik
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza a NASCAR Cup mezőnyébe Chase Elliott.
A Hendrick Motorsports pilótáját pénteken érte súlyos balesetet snowboardozás közben, amit követően a bal lábát érintő sípcsonttöréssel szállították kórházba.
Rögtön az incidens után háromórás, sürgősségi műtéten esett át, ami szerencsére sikeresnek bizonyult.
Felépülésének időtartama azonban egyelőre nincs meghatározva.
Egy kollégája pedig pontosan tudja, hogy a 27 éves pilóta mivel szembesül most.
Kyle Busch 2015-ben, az Xfinity Series daytonai szezonnyitóján szenvedett kettős lábtörést, aminek következtében csak a májusi Coca-Cola 600-on csatlakozhatott a királykategória mezőnyéhez.
Végül a balszerencséből igazi tündérmese lett, hiszen az idény végén sikerült megkaparintania a bajnoki címet.
Az azóta már két Cup-titulusnál járó vegasi a minap a SiriusXM NASCAR Radio vendégeként rögtön megvédte Elliottot, aki az elmúlt egy napban hideget-meleget kapott a közösségi médiában, mondván felelőtlenség volt szezon közben olyan veszélyes sportot űznie, mint a snowboard.
„Mindannyian emberek vagyunk és élnünk kell az életünket” – szögezte le Busch.
„Nem lehetünk buborékfóliába csomagolva, egy szobába bezárva, ahonnan csak hétvégenként engednek ki. Régen sokat versenyeztem late modelekkel és hasonlókkal, Joe Gibbs viszont azt mondta, hogy nem csinálhatom, mert nincs szüksége arra a csapatnak, hogy bajom esik. Végül pont az ő autójában sérültem meg.
Küldtem üzenetet Chase-nek, hogy elmondjam neki, én már benne voltam ebben és pontosan tudom, min megy most keresztül. Arra kértem, hívjon fel, mert szeretnék beszélni vele arról a folyamatról, ami rá vár, hogy tudja mire számítson. Rendkívüli orvosokat ismerek Charlotte-ban, ha szüksége lenne igazán jó terapeutákra a rehabilitációjához. Fantasztikus csapat van ott, értem is rengeteget tettek.”
Busch leszögezte, hogy kollégája sérülése kapcsán ő sem tud többet annál, mint amit a Hendrick Motorsports nyilvánosan közölt.
„Minden attól függ, hogy milyen típusú a törés és pontosan hol van. Ha a láb középső részét érinti, akkor a műtét során rúddal és csavarokkal rögzítik. Ez nem annyira szörnyű. Az viszont már nagyobb probléma, ha a térd, vagy a boka környékén van, mert akkor már az izületek is gondot okozhatnak a mozgás, hajlítás miatt. A legnagyobb ismeretlen jelenleg a puzzle ezen darabkája, legalábbis számomra.
Ha egy átlagos, zárt törésről van szó, mint amilyen az enyém volt, akkor úgy négy hétig lesz partvonalon. Ennél súlyosabb esetben viszont elhúzódhat a felépülése.”
Busch szerint a gyógyulási folyamat mentális része legalább akkora megpróbáltatás, mint a fájdalmas rehabilitáció.
„Kemény dolog ez. Még abban az esetben is, ha olyan emberek vesznek körül, akik mindenben támogatnak. Velem ez volt a helyzet, de ennek ellenére előfordult, hogy összeomlottam, amikor vasárnap néztem a versenyt. Hiányzott, hogy nem lehettem ott a pályán a többiekkel. Ezért élünk, erre építjük az egész életünket, hogy sikeresek legyünk. Chase nagyon fiatal és biztos vagyok abban, elég egészséges is ahhoz, hogy minden őrültség nélkül átvészelje ezt. Bármiben segítek neki, amiben csak tudok.”
Az HMS ügyvezető igazgatója, Jeff Andrews elmondta, hogy Elliott lelkileg eléggé nehezen viseli ezt az időszakot.
„Mindannyian ismerjük Chase-t, rettenetesen sokat törődik a csapattal és Mr. Hendrickkel. Szerintem a lelke mélyén most azt hiszi, hogy cserben hagyott bennünket. Váltottam már vele pár üzenetet, ő pedig csak olyanokat kérdezgetett, hogy milyen sokáig kellett a srácoknak dolgozni azon, hogy átállítsák az autóját [az őt helyettesítő Josh Berryre] és hasonlók. Ez a tipikus Chase Elliott. Nagyszerű srác hatalmas szívvel.
Azért aggódik, hogy ez a helyzet mennyire nehéz nekünk. Bennünket pedig az aggaszt, hogy mennyire viseli meg őt. Még nagyon hosszú ideig fogunk együtt versenyezni és rengeteg futamot nyerünk. Ez most nyilván egy visszaesés. Az első és legfontosabb viszont számunkra, hogy jobban legyen és amint készen áll, az orvosok pedig rábólintanak, visszakapja az ülését.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough